A zuhany alatt állunk, leizzadtunk, muszáj letusolnunk.
Hallom, hogy csörög a mobilom, megcsókolom Isabellát, majd kilépek a vízsugár alól, magamra tekerek egy törülközőt, és kimegyek a nappaliba. Azonnal elzárja a csapot, és követ. Hajnali négy van, fogalmam sincs, ki lehet, de vannak tippjeim. Kettőig alig látok, vagy egy vödör kólát kell meginnom, vagy egyszerre négy adag kávét, ahogy Isabella tette a múltkor.
Felice neve villog a kijelzőn, rögtön fogadom.
– Matteo!
– Igen?
– Vissza tudsz jönni a bárba?
– A Diavolóba?
– Igen.
Olaszul beszélünk, Isabella nem ért semmit, de érdeklődve figyel az ágyról, amire leült.
– Gond van?
– Végeztünk a kihallgatásokkal, aztán végigfésültük az épületet. Találtunk egy holttestet.
Az a bizonyos megérzés… Az a bizonyos rossz, amit jó pár napja
