Isabella
Az ágy szélén ülök, minden olyan riasztó és idegen ebben a pillanatban. Közel kerültünk egymáshoz, olyat éreztem, amilyet még soha, de az, hogy így elrohant valami miatt, nagyon aggaszt. A tekintete… Igen, nem azé a Matteóé volt, aki viccelődik, vagy csak úgy elfogadja az életet olyannak, amilyen. Sütött belőle a gyűlölet, és ami a legrosszabb, hogy úgy éreztem, engem is gyűlöl. Persze magyarázhatnám… Gond adódott az üggyel, vissza kellett mennie… De nem. Olyasmit láttam a szemében, mint a sajátoméban, amikor Mia meghalt, és a tükör előtt zokogtam.
Valami történt, és én képtelen vagyok itt ülni tovább. Felveszem az egyik nyári ruhámat, összegumizom a hajamat, felkapom a táskámat, és máris elindulok a földszintre. A gyomrom egy merő görcs, olyan érzésem van, mintha elveszítettem
