Eason
– Hahó! – suttogtam, és megragadtam Jessica karját, miután kiosont a gyerekszobából.
– Ne már, Eason! Most nem vagyok olyan hangulatban.
Soha nem volt olyan hangulatban. És itt most nem a hálószobai dolgokról beszélek, bár szó, mi szó, ahhoz sem volt hangulata.
Megszorítottam a karját.
– Gyere! Beszélnünk kell.
– Nem! – kiáltotta, és felém fordult.
Csatára – és vereségre – készülve halkan becsuktam a lányunk szobájának ajtaját.
– Csend, vagy felébreszted!
– Nem kell emlékeztetned. Én altattam, miközben te a garázsban Billy Joelnek képzelve magad folyamatosan klimpíroztál a zongorán.
Igaza volt, bár leginkább Eason Maxwell szerettem volna lenni, aki olyan sikeres dalt komponál, hogy megmenti a házat az elárverezéstől.
– Sehogy sem jó ez, Jess. Ha az egész napot azzal töltöm
