Forever Too Far

Blaire

Blaire

A koncertsmink és a bőrruha nélkül pont úgy festett, mint Rush idősebb változata. Gyorsan kellett mozognom, hogy lépést tartsak Rushsal, aki erősen szorongatta a kezemet, ahogy kifelé tartott. Gyorsan eltávolodott a bár többi vendégétől, az apja vezetett kifelé minket. Fogalmam sem volt, hogy Rush örül-e annak, hogy újra látja vagy sem. Eddig csak annyit kommunikáltak egymással, hogy Rush egyenesen az ajtó felé biccentett. Egyértelműen nem szeretett volna mindenki előtt bemutatni.

Dean Finlay, a világ egyik legismertebb rockdobosa párszor megállt, hogy aláírjon pár dolgot, amit az orra alá toltak. Nem csak nők járultak elé. Egy pasi is előrelépett, hogy dedikálja neki szalvétáját. Rush fenyegető pillantásával elüldözte a többi autogramkérőt. Mindannyian csendben figyelték, ahogy a Slacker Demon dobosa az ajtó felé haladt.

Hideg volt a kinti levegő. Azonnal megremegtem, mire Rush megállt, és gyorsan átkarolt.

– A házhoz kell mennünk, hogy ott beszéljünk. Itt túl hideg van – mondta az apjának.

Dean végre megállt, és hátranézett rám. Tekintetével lassan mért végig, észleltem a pillanatot, amikor meglátta a hasamat.

– Dean, ő Blaire Wynn, a menyasszonyom. Blaire, ő Dean Finlay, az apám – mondta Rush komor hangon. Nem úgy hangzott, mintha olyan szívesen mutatott volna be minket egymásnak.

– Senki sem szólt, hogy nagypapa leszek! – mondta vontatottan. Fogalmam sincs, hogyan érzett ezzel kapcsolatban, nem tükröződött az arcán érzelem.

– El voltam foglalva. – Rush csak ennyit mondott, amit furcsának találtam. Lehet, hogy túlzottan szégyellte magát, azért nem mondott semmit az apjának?

Hányingerem lett, próbáltam egy kicsit távolabb kerülni tőle.

Rush szorosabban fogott, éreztem, hogy a figyelme hirtelen csak rám irányul.

– Mi a baj? – kérdezte, és azonnal hátat fordított az apjának. Lehajolt, hogy egyenesen a szemembe nézzen.

Nem akartam beszélni vele az apja előtt. Éreztem, hogy Dean minket figyel. Megráztam a fejem, de a testem megfeszült, nem tudtam mit tenni. A tény, hogy nem közölte az apjával, hogy velem van, nagyon zavart.

– Elviszem a kocsihoz. A háznál találkozunk – szólt hátra Rush a válla felett, de továbbra is csak engem nézett.

Én viszont a talajt kémleltem, és azt kívántam, bár elrejtettem volna az érzéseimet. Jelenetet rendeztem. Dean most azt fogja gondolni rólam, hogy valami kényes kis hercegnőcske vagyok. Éppen szóra nyitottam a számat, hogy vitatkozni kezdjek, amikor Rush átkarolta a derekamat, és a Range Rover felé vezetett. Idegesnek tűnt. Nem szerette, ha feldúlt vagyok, ezen abszolút dolgoznunk kellett még. Könnyen feldúlttá váltam. Ezt azonban nem irányíthatta.

Rush kitárta az utasoldal ajtaját, és úgy emelt be, mintha kábé ötéves lennék. Amikor úgy hitte, hogy ideges vagyok, abszolút gyerekként kezelt. Ezen is változtatnunk kellett.

Még be se csukta a saját ajtaját, azonnal felém nézett.

– Valami nem stimmel veled, el kell mondanod, hogy megoldjam.

Felsóhajtottam, és belesüppedtem az ülésbe. Tudtam, hogy túl kell esnem ezen, még akkor is, ha lehet, hogy túl érzékenyen viselkedtem.

– Miért nem mondtál semmit az apádnak a babáról?

Rush felém nyúlt, és erősen megszorította a kezem.

– Ezért akadtál ki? Mert nem mondtam el Deannek?

Bólintottam, és a kezünkre néztem, ami a combomon pihent.

– Nem pazaroltam arra az időmet, hogy nekiálljak megkeresni. Nagyon jól tudtam, hogy azonnal jönne, ha elmondanám neki, mert tutira találkozni akarna veled. És én még nem álltam készen arra, hogy társaságunk legyen. Főleg nem ő.

Hülyén viselkedtem. Mostanság túlzottan érzékeny voltam. Felkaptam a fejem, hogy aggódó szemébe nézzek.

– Oké, ezt megértem.

Rush előrehajolt, és gyengéden megcsókolta a számat.

– Nagyon sajnálom, hogy feldúltalak – suttogta, aztán még egy csókot nyomott a szám szélére, majd hátrahajolt. Ezekben a percekben aléltam el teljesen. – De most itt van. Úgyhogy meg kell tudnunk, miért jött, mielőtt még anyám rájönne. Csak magamnak akarlak. Nincs kedvem ahhoz, hogy az elcseszett családom körülöttünk legyeskedjen.

Rush nem engedte el a kezemet még akkor sem, amikor beindította a kocsit, és felkanyarodott az útra. Hátradöntöttem a fejemet a széken, és felé pillantottam. Borotválatlan arcától idősebbnek és vadabbnak tűnt. Nagyon szexinek. Azt kívántam, bár kevesebbet borotválkozna. Szerettem az érzést, ahogy hozzáér a borostája a bőrömhöz. Kivette a fülbevalóját is, már szinte sose viselte.

– Szerinted miért jött? – kérdeztem.

Rush felém nézett.

– Remélem, csak azért, hogy megismerjen. De nem hinném, hogy hallott már rólad. Meglepettnek tűnt. Szóval, ez azt jelenti, hogy lehet, Nan miatt van itt.

Nan. A testvére, aki azóta sem jött vissza Rosemary Beachre, hogy kiengedték a kórházból. Rush nem aggódott túlzottan emiatt, de szerette a testvérét. Ki nem állhattam, hogy én álltam közéjük. Most, hogy tudta, ki a valódi apja, és hogy én sosem loptam el tőle semmit, reméltem, hogy még barátok is lehetünk, Rush érdekében. De nem úgy tűnt, mintha ez valaha is megtörténne.

– Szerinted Nan elment Kiróhoz? – kérdeztem.

Rush felhúzta a vállát.

– Nem tudom. Kicsit másképp viselkedik a balesete óta. – Leállt a kocsival a hatalmas tengerparti ház előtt, amit még Rush apja vett a fiának gyerekkorában. Rush megszorította a kezemet. – Szeretlek, Blaire. Annyira büszke vagyok arra, hogy te leszel a fiam anyukája. Szeretném, ha ezt mindenki tudná. Ebben sose merj kételkedni!

A szememet csípni kezdték a könnyek, bólintottam, aztán a számhoz húztam a kezét.

– Nagyon sírós vagyok. Ne is figyelj rám, amikor ezt csinálom!

Rush megrázta a fejét.

– Nem tudnék nem figyelni rád, szeretném, ha biztos lennél magadban.

Kinyílt az utasoldali ajtó, ahol azonnal megpillantottam a vigyorgó Dean Finlay-t, aki mellettem ácsorgott.

– Engedd már ki a nőt a kocsiból, fiam! Itt az idő, hogy megismerjem az unokám anyukáját.

Dean kinyújtotta a kezét, én meg felé nyúltam. Fogalmam sem volt, mit csináljak. Hosszú ujjai körbefonták a kezemet, ahogy kisegített az autóból. Rush azonnal mellettem termett, elkapta a kezemet az apjától, és magához húzott.

Az apja felnevetett, és megrázta a fejét.

– Átkozott legyek!

– Menjünk be! – felelte Rush.