Jessica
Grayson negyedórája egy árva szót sem szól. Csak összeszorítja véres öklét, aztán kiengedi, többször egymás után. Legszívesebben megkérdezném, hogy ki van a fotón, de inkább csendben maradok. Olyan volt az egész, mintha egy filmbéli jelenetet néznék. Ott feküdt az apja a földön, vérzett az orra, és Grayson csak ordított vele.
Nem lehetett sok mindent kihámozni a kiabálásból és a fenyegetésből, amit az apja fejére zúdított. Szétválasztottam őket, Grayson rám pillantott, megragadta a karom, és gyakorlatilag szó nélkül kirohant velem a házból.
Élve felfal ez a csend.
Begurulunk a kocsifelhajtóra, majd Grayson leparkol, és csak szótlanul ül az autóban. A lélegzetén hallani, hogy vezetés közben sem sikerült megnyugodnia.
– Grayson? – szólok hozzá nyugodt hangon.
– Ne, Jess! – rázz
