Az intézet

4

4Egy órával később egy kövön ült a kétsávos út szélén, és várta, hogy egy végtelennek tűnő tehervonat kihúzzon a kereszteződésből. A szerelvényben, amely DuPray felé haladt impozáns ötven kilométeres sebességgel, voltak zárt vagonok, autószállító kocsik (többnyire inkább roncsokkal, mint új járművekkel megrakva), tartálykocsik, pőrekocsik, rajtuk isten tudja, miféle gonosz anyagok, amelyek felgyújtják a fenyvest, vagy elöntik DuPray lakosságát ártalmas, sőt akár halálos gőzökkel, ha a vonat kisiklik. Utolsónak egy narancsszín fékezőkocsi következett, amelyen kantáros overallt viselő férfi ült egy kerti székben, és cigarettát szívott. Felnézett a könyvéből, és intett Timnek. Tim visszaintett.

A város onnan három kilométernyire volt a 92-es út (amit DuPrayben Fő utcának hívtak) és két másik utca kereszteződésében. Külseje arra mutatott, hogy DuPray majdnem megúszta az áruházláncokat, amelyek elfoglalták a nagyobb helységeket. Volt egy Western Auto, de bezárták, az ablakait bemeszelték. Volt egy fűszer-csemege, egy drogéria, egy vegyesbolt, ahol körülbelül mindent lehetett kapni, és két kozmetika. Továbbá volt egy mozi, védőtetején az ELADÓ VAGY KIADÓ felirattal, egy autóalkatrész-üzlet, amely fennhéjázó módon DuPray Speednek hívatta magát, meg egy Bev Kifőzdéje nevű büfé. A városban három templom állt, egy metodista és két azonosítatlan, az a jertek-Jézushoz típusú. Összesen két tucat személykocsi és tanyasi teherautó álldogált az üzleti negyedet szegélyező, ferdén felfestett parkolókban. A járdákon szinte egy lélek se járt.

Három sarokkal feljebb, miután elhagyott egy újabb templomot, kiszúrta a DuPray Motelt. Mögötte, ahol a Fő utca feltehetőleg visszaváltozott 92-es országúttá, volt egy újabb vasúti kereszteződés, egy depó és egy sor bádogtető, amelyek villogtak a napfényben. Azokon túl ismét összezárult a fenyőerdő. Szóval Tim olyannak látta a várost, mintha egy countryballadából vágták volna ki, olyasféléből, amilyeneket Alan Jackson vagy George Strait énekel. Az ócska, rozsdás cégérből ítélve a motel is ugyanúgy bezárhatott, mint a mozi, de mivel a délután egyre fogyatkozott, és más szállás nem látszott lenni a városban, Tim elindult felé.

Félúton, mikor már elmaradt a városháza, Tim egy téglaépülethez ért, amelynek oldalát befutotta a borostyán. A gondosan nyírt füvön tábla hirdette, hogy ez itt Fairlee megye kapitánysága. Tim arra gondolt, hogy ugyancsak csóró lehet a megye, ha DuPray a székhelye.

Az épület előtt két járőrkocsi parkolt, az egyik viszonylag új négyajtós, a másik sáros, vén 4Runner, műszerfalán a villogóval. Tim a bejárat felé nézett – annak a csavargónak a csaknem öntudatlan pillantásával, akinek csinos summa húzza a zsebét –, tett néhány lépést, azután visszafordult, hogy alaposabban megnézze a kétszárnyú ajtót közrefogó hirdetőtáblákat, különösképpen az egyik hirdetést. Azt gondolta, hogy rosszul olvasta, de meg akart bizonyosodni róla.

Itt és most?, gondolta. Ilyen nincs!

Akkor is ott volt. Egy HA AZT GONDOLTAD, HOGY DÉL-KAROLINÁBAN TÖRVÉNYES A MARIHUÁNA, GONDOLD ÁT MÉG EGYSZER feliratú plakát szomszédságában szerénykedett a másik, amelyre annyit írtak: ÉJSZAKAI KOPOGTATÓT KERESÜNK. FELVÉTEL ITT.

Tyűha, gondolta. Kísért a múlt?

A rozsdás motelcégér felé fordult, ismét megállt, és eltöprengett az álláshirdetésen. Ekkor nyílt az őrs ajtaja, és kijött egy hórihorgas rendőr, aki a sapkáját igazgatta vörös haján. A lenyugvó nap hunyorgott a jelvényén. Megnézte Tim bakancsát, poros farmerét és kék vászoningét. Tekintete egy pillanatra megpihent Tim hátizsákján, mielőtt átvándorolt az arcára.

– Segíthetek, uram?

Tim ugyanazt a lökést érezte, amitől fel kellett állnia a repülőgépen.

– Valószínűleg nem, bár ki tudja?