Mr. Svindler

Chapter 3

Beck

Kétszer is végigfutottam a vendéglistát. Valamit biztos nem vettem észre. Vagy valakit.

– Háromszor átnéztem, uram – szólt az asztal másik oldaláról az asszisztensem, Roy. – Még az ismerősei ismerőseit is végigfutottam.

Mire lezuhanyoztam és visszaértem az asztalomhoz, Joshua már átküldte a vendégek listáját, én pedig elszántan próbáltam bejutást keresni az esküvőre. A vőlegény apja közismert a város pénzügyi köreiben, mint az egyik legrégebbi londoni befektetési bank partnere. Ismertem a fajtáját. Azok közé tartozott, akik utálták, hogy a londoni klubok manapság már kénytelenek voltak nőket is beengedni, és visszasírták azokat az időket, amikor ebédszünet után senki sem várta vissza az embert az irodába. Hálásnak kellett volna lennem, mert az ilyen férfiak taposták ki az utat a magamfajtáknak. A menyasszony apja pedig földbirtokos, ami azt jelentette, hogy a napjai nagy részében semmit nem csinált, csak tweedzakót hordva, fel-alá gurult a Land Roverjében. Ha csak egy embert ismernék a listáról, akkor megkérhetném, beszéljen Henryvel, hogy elmondja neki, jó vagyok a munkámban, és megbízhat bennem. Talán még azt is megemlíthetné neki, hogy volna számára egy üzleti ajánlatom. Közel sem mindegy azonban, ki a szóvivő. Dexter és én sokat ugrattuk egymást, de bármit megtettünk volna a másikért. Ha neki kellett volna összekötnie engem és Henryt, tudom, hogy ódákat zengett volna rólam. Mi hatan mindig ott voltunk egymásnak, a barátságunk olyan szoros, hogy akár testvérek is lehetnénk. Nem tudom, hogy meg mernék-e bízni bárki mást egy ilyen fontos feladattal. A legjobb az lenne, ha én magam mennék el az esküvőre. Akkor Henry kénytelen lenne végighallgatni, és biztos vagyok benne, hogy meg tudnám győzni, hogy odabiggyessze az aláírását a pontozott vonalra.

– És biztos vagy benne, hogy nem ismerek senkit?

Lehet, hogy nem a megfelelő iskolákba jártam, és nem a megfelelő körökben szocializálódtam, de már évek óta sikeres vagyok. Több pénzem van, mint a londoni lakosság nagy részének együttvéve, és állandó kapcsolatban állok különböző ügyvédekkel, bankárokkal és üzletemberekkel. Ennek ellenére, egyetlen embert sem ismertem a háromszázötven fős listáról.

– Száz százalék. Minden ismerősét leellenőriztem, és még a LinkedIn-profilját is megnéztem. Az elmúlt öt év karácsonyi képeslapjait is visszakerestem, hátha elfelejtettem valakit.

Ez nem volt túl meglepő. Ugyan mind angolok vagyunk, és ugyanabban a városban élünk, mégis, mintha egy másik bolygó lakosai lennénk ezeknek az embereknek a szemében.

– Gondolom, nincsenek szingli nők a listán…

Kell, hogy legyen valaki, aki egyedül megy. Egyedülálló vagyok, így hát csak meg kell őt találnom, és el kell csábítanom. Nem, ez egy borzasztó terv. Biztosra kell mennem. Nem kockáztathatok. Garanciát akartam. Egy szerződést vagy valamit.

– A megnevezetlen kísérővel meghívottak a lista alján vannak – mondta Roy.

Legörgettem a listán, és négy nevet találtam. Egy férfit és három nőt.

– Tudod az életkorukat? Vannak róluk fotók?

– Nem, uram. De utána tudok járni.

Tudnom kell, hogy pontosan kik ezek a nők.

Candice Gould

Suzie Dougherty

Stella London

Három egyedülálló nő. Ez lehet a belépőm. Nagyobb szükségem van rájuk, mint az oxigénre. Nem biztos, hogy el tudom csábítani őket, de azt tudom, hogy mindenki akar valamit. Nekem pedig figyelemre méltóan bőséges forrásaim vannak. Csak rá kell jönnöm, hogy mit akarnak, aztán jöhet a csere: egy jachton töltött hét, vagy bármi, amire az elkényeztetett emberek vágynak. Le kell nyomoznom őket, és ajánlatot kell tennem nekik.

A három nő egyike volt a kulcs a Dawnay-épülethez.