Az idő lassan vánszorgott. Ha az ember vár valamit, akkor minden perc óráknak tűnik, és én vártam…, vártam, hogy Ádám megjelenjen és azt mondja, ne haragudjak, szeret engem, és tévedett, amikor azt hitte, elég, ha a meddőségéről később beszél. De nem jött. A nap úgy telt el, hogy még a telefonom sem csörrent meg, még a panzióval kapcsolatban sem hívott a kutya sem. Ide tettem magam, oda tettem magam. Látszatmunkát végeztem, körülnéztem a konyhán, a szobákban, úgy csináltam, mint aki dolgozik, figyel, de közben csak várakoztam. Azon gondolkodtam, vajon mennyire élvezem én ezt az egészet, és ha nincs Ádám, vajon így telnének-e a napjaim… Ilyen enyhe delíriumban kis unalommal fűszerezve? Vagy ha elengedném, akkor újra fellelkesülnék, és a Vadvirág betöltené a mindennapjaimat?
Délután három ó
