Komor reggelre ébredtem. Az időjárás szinte lemásolta a hangulatomat. Az eget a szürke, gomolygó felhőktől látni sem lehetett, a napnak nyoma sem volt, még a szél is fújt, habosra kavarva a Balaton vizét, amit sötétezüstre festett a vihar előtti borulat. Nem lett jobb kedvem, amikor kiléptem az erkélyre, legalább tíz fokot csökkent a hőmérséklet, a hajamba belecibált a szél. A Jackson felé néztem pici reménnyel, hátha…, habár tudtam, hogy még nyitva sincs, alig volt hat óra, ilyenkor Ádám az igazak álmát alussza. Ő mindig jól alszik, akkor is, ha az ég a földdel összeér, ha kitör az apokalipszis, ha megbántja a barátnőjét… ugye. Én meg szenvedek, pedig nem is vagyok hibás. Vagy legalábbis úgy gondolom, hogy ebben nem én vagyok a hibás, és nem hiszem, hogy túlreagáltam volna. Megvontam a vá
