A lámpa zöldre vált, én pedig sebes léptekkel átvágok a zebrán, a hátam mögött kirajzolódó árnyék még mindig a nyomomban. A félelem átcsap indulatos méreggé. Most komolyan? Nem volt elég ez az egész este? Megmarkolom a táskám pántját, és bár nem nagy súly, hirtelen ötlettől vezérelve lefékezek, megfordulok, meglendítem a kezemet, azt remélve, hogy a táskám majd jól telibe kapja a követőmet. Így is történik, érzem, ahogy a ridikülöm nekicsapódik valaminek.
– Aú! – kiált fel az alak, kezét az arcához, pontosabban a szeméhez szorítja.
– Ki a fene vagy te? És miért követsz?
– Ez nem az, aminek látszik! Kérlek, megmagyarázom. Sas! Sas! Saaaas! – kiabálja a háta mögé pislogva.
– Csak közlöm, hogy máris hívom a rendőrséget – kapom elő a telefonomat. Felpillantok rá. Egy nő! És mintha már talá
