A HALOTT
Szürke, novemberi reggel. Szemeteskocsi zörög az István úton. A ló ütemesen bólogat. Álmos, fáradt. Az utcaseprő szorgalmasan dolgozik. Félköröket von seprűjével, néha megáll. Homlokán feljebb tolja a sapkát. Köp egyet, aztán tovább seper. Jön a fűszeressegéd, nagy kosárral a karján. Abban tejesüveg, kenyér, vaj. Ő maga vidám. Széles arca mosolyog. Fütyül. Eltűnik egy kapualjban. Munkások vonulnak kis csomaggal a hónuk alatt, nem beszélnek.
A másik oldalon a liget fái merednek az égre kopáran.
Aztán egy csattanás, olyasformán, mint amikor nagyon hirtelen lecsapják egy doboz fedelét.
Az utcaseprő eltátja a száját, megáll a munkában. Az egyik munkás – nagy bajuszos férfi – megtorpan.
– Na?!
Sárga kabátos ember rohan át a ligeten. Ökölbe szorított kezét melléhez nyomja, mint eg
