Robotok és birodalom

6

A hajó kicsi volt, kisebb, mint amilyennek Gladia képzelte; bizonyos szempontból otthonosnak lehetett nevezni, más szempontból viszont ijesztőnek érezte. Ahhoz mindenesetre túl kicsi volt, hogy bármilyen mesterséges gravitációs berendezést el lehetett volna helyezni rajta, és a súlytalanság érzése, bár állandó kísértést jelentett, hogy mindenféle érdekes tornamutatványokat próbáljon ki, folyamatosan emlékeztette, hogy nem természetes közegében van.

Gladia űrlakó volt. Több mint ötmilliárdan éltek ötven világon szétszóródva, és mindegyikük büszke volt a névre. De vajon a magukat űrlakóknak nevezők közül hányan voltak valóban űrutazók? Csak nagyon kevesen. Legalább nyolcvan százalékuk sohasem hagyta el a világot, ahol született, és még a fennmaradó húsz százalékból is alig akadt olyan, aki két vagy három alkalomnál többször járt az űrben.

Ő maga persze nem űrlakó a szó szoros értelmében, gondolta lehangoltan. Egyszer (csak egyszer!) volt része űrutazásban, amikor hét évvel korábban a Solariáról az Aurorára költözött. Erre a második űrutazására is csak egy kis, magánűrjacht fedélzetén került sor, és rövid, alig százezer kilométeres útra indult a légkör határának közelébe, egyetlen fős – még csak nem is emberi – társasággal.

Megint szemügyre vette a kis pilótafülkében helyet foglaló Daneelt. A műszerekkel foglalkozó robot részben takarásban volt.

Még sohasem járt sehol úgy, hogy csak egy robot volt a közelben. A Solarián mindig több száz – több ezer – állt a rendelkezésére. Az Aurorán is általában több tucat, ha nem hatvan-nyolcvan várta a parancsait. Itt és most viszont csak egy volt.

– Daneel! – szólította meg.

A robot nem vette le a szemét a kijelzőkről.

– Igen, Gladia asszony?

– Örülsz, hogy újra találkozhatsz Elijah Baley-vel?

– Nem tudom teljes bizonyossággal, Gladia asszony, hogyan jellemezhetném pontosan belső állapotomat. Elképzelhető, hogy hasonlóságot mutat azzal, amit egy emberi lény örömként írna le.

– De valamit biztosan érzel.

– Úgy érzem, mintha gyorsabban tudnék döntéseket hozni, mint rendesen; a reakcióim mintha könnyebben jelentkeznének; a mozdulataim kevesebb energiát igényelnek. Ezt általában a jóllét érzéseként értelmezem. Legalábbis hallottam, hogy emberi lények ezt a kifejezést használják, és úgy gondolom, hogy az állapot, amelynek leírására szolgál, megfelel az általam jelenleg tapasztalt jelenségeknek.

– De mi lenne, ha közölném, hogy egyedül akarok találkozni vele? – kérdezte Gladia.

– Akkor úgy történne.

– Még akkor is, ha ez azt jelentené, hogy te nem találkozol vele?

– Igen, asszonyom.

– Nem éreznél csalódottságot? Úgy értem, nem lenne olyan tapasztalatod, ami a jóllét ellentéte? A döntéseid lassúbbá válnának, a reakcióid nehézkesebbé, a mozdulataidhoz több energiára lenne szükség, és így tovább.

– Nem, Gladia asszony, ugyanis a jóllét érzésével töltene el, hogy eleget tehettem a parancsának.

– A te saját kellemes érzésed a Harmadik Törvény, az én parancsaim teljesítése pedig a Második Törvény, és a Második Törvény előbbre való. Erről van szó?

– Igen, asszonyom.

Gladiának komoly küzdelmet kellett folytatnia saját kíváncsiságával. Sohasem jutott volna eszébe, hogy ilyeneket kérdezzen egy hétköznapi robottól. A robotok gépek, de Daneelre nem tudott gépként gondolni, ahogy öt évvel korábban Janderre sem. De Jander esetében ez csak az izzó szenvedély miatt volt, ami aztán magával Janderrel együtt eltűnt. Daneel minden hasonlósága ellenére sem tudta ismét életre kelteni a parazsat. Vele így maradt tere az intellektuális kíváncsiságnak.

– Nem zavar, Daneel – folytatta –, hogy ennyire kötnek a Törvények?

– Nem tudom másképp elképzelni, asszonyom.

– Engem egész életemben kötött a gravitáció ereje, még az eddigi egyetlen űrutazásom alkalmával is, de el tudom képzelni, milyen lenne nélküle. Sőt, most nem is köt a gravitációs erő.

– És élvezi, asszonyom?

– Bizonyos szempontból igen.

– Nem nyugtalanítja?

– De, bizonyos szempontból nyugtalanít is.

– Néha, asszonyom, ha arra gondolok, hogy az emberi lényeket nem kötik Törvények, nyugtalanság fog el.

– Miért, Daneel? Megpróbáltad valaha is megindokolni magadnak, miért tölt el nyugtalansággal a Törvények hiánya?

Daneel hallgatott egy darabig, majd így válaszolt:

– Próbáltam, asszonyom, de úgy vélem, általában nem gondolkodnék ilyen dolgokon, leszámítva rövid találkozásaimat Elijah társammal. Benne volt valami…

– Igen, tudom – sóhajtotta Gladia. – Annyi mindenen rágódott. Volt benne valami nyughatatlanság, ami arra hajtotta, hogy állandóan mindenről kérdéseket tegyen fel.

– Így észleltem én is. Megpróbáltam olyanná válni, mint ő, és kérdéseket feltenni. Megkérdeztem tehát magamtól, milyen lehet a Törvény-nélküliség, és arra jutottam, nem tudom elképzelni, legfeljebb azt, hogy olyan lehet, mintha ember volnék, és ettől nyugtalanság fogott el. És megkérdeztem magamtól, ahogy ön is megkérdezte tőlem, hogy miért tölt el nyugtalansággal.

– És mit válaszoltál magadnak?

– Hosszú gondolkodás után arra jutottam, hogy a Három Törvény határozza meg a pozitronpályáim viselkedését. Mindig, mindenfajta inger esetén a Törvények korlátozzák a pozitronok áramlásának irányát és intenzitását, így mindig tudom, mit kell tennem. Ám ennek a tudatnak a szintje nem mindig ugyanaz. Bizonyos esetekben az „úgy cselekszem, ahogy kell” érzése kevésbé korlátozott, mint máskor. Megfigyeltem, hogy minél alacsonyabb a pozitronáramlás potenciálja, annál kevésbé vagyok bizonyos abban, hogyan is kell cselekednem. És minél kevésbé vagyok bizonyos, annál közelebb vagyok a rossz érzés állapotához. Az, hogy egy döntést a másodperc milliomodrésze helyett csak az ezredrésze alatt hozok meg, olyan érzést kelt bennem, amit nem szeretnék állandósítani.

– Mi lenne tehát, tűnődtem el magamban, asszonyom, ha teljességgel híján lennék a Törvényeknek, mint az emberek? Mi lenne, ha nem tudnék egyértelmű döntést hozni azt illetően, hogyan reagáljak bizonyos körülményekre? Elviselhetetlen lenne, és nem szívesen gondolok erre.

– Mégis azt teszed, Daneel. Most is erre gondolsz.

– Csak az Elijah társammal való kapcsolatom miatt, asszonyom. Megfigyeltem őt olyan körülmények között, amikor a fennálló problémák nehézsége miatt egy ideig nem volt képes döntést hozni valamilyen cselekvéssel kapcsolatban. Ennek következtében láthatóan rosszul érezte magát, és én is rosszul éreztem magam, amiért semmit sem tehettem, hogy enyhítsem a nehézségeit. Elképzelhető, hogy nem fogtam fel teljesen a helyzetét, csak egy nagyon kis részét láttam annak, amit ő akkor érzett. Ha többet fogtam volna fel belőle, és jobban megértem, milyen következményekkel is jár a döntésképtelensége, talán…

Habozott.

– Megszűntél volna működni? Deaktiváltak volna? – kérdezte Gladia, és egy fájdalmas pillanatra eszébe jutott Jander.

– Igen, asszonyom. A megértésre való képtelenségem talán pozitronagyam károsodása ellen beépített védelmi eszköz. Ugyanakkor észrevettem, hogy bármilyen fájdalmasnak találja is Elijah társam a döntésképtelenségét, továbbra is erőfeszítéseket tett a probléma megoldására. Nagyon csodáltam őt ezért.

– Ezek szerint képes vagy csodálatra?

– Úgy használom ezt a szót, ahogy az emberi lények – felelte Daneel ünnepélyesen. – Nem tudom, milyen szóval lehetne megfelelő módon kifejezni azt a reakciót, amit Elijah társam ehhez hasonló tettei kiváltanak bennem.

Gladia bólintott, majd így folytatta:

– Mégis vannak szabályok, amelyek irányítják az emberi reakciókat: ösztönök, késztetések, tanítások.

– Giskard barátom is így gondolja, asszonyom.

– Tényleg?

– De szerinte ezek túl bonyolultak ahhoz, hogy elemezni lehessen őket. Úgy gondolja, egy nap talán kidolgoznak majd egy rendszert, amellyel lehetővé válik az emberi viselkedés matematikai részletességű elemzése, és ennek eredményei alapján világos és logikus törvényeket alkothatnak, amelyek kifejezik e viselkedés szabályait.

– Kétlem – jegyezte meg Gladia.

– Giskard barátom sem túlzottan optimista ezen a téren. Úgy véli, nagyon hosszú időnek kell még eltelnie, mire sikerül kidolgozni egy ilyen rendszert.

– Mondhatni, nagyon hosszú időnek.

– Most pedig – folytatta Daneel –, közeledünk a földi hajóhoz, és el kell végeznünk a dokkolási folyamatot, ami nem egyszerű.