Robotok és birodalom

7

Gladia úgy érezte, tovább tart maga a dokkolás, mint eljutni a földi hajóhoz. Daneel végig nyugodt maradt – persze nem is tehetett másképp –, és megnyugtatta, hogy az ember építette hajók méret- és típusbeli különbségektől függetlenül mind képesek dokkolni egymással.

– Mint maguk az emberek – jegyezte meg Gladia erőltetett mosollyal, de Daneel erre nem reagált. Inkább a dokkoláshoz szükséges finom korrekciókra összpontosított. Lehet, hogy a dokkolás mindig lehetséges volt, de a jelek szerint nem mindig volt könnyű.

Gladia percről percre egyre nyugtalanabb lett. A földlakók rövid ideig éltek, és gyorsan öregedtek. Öt év telt el azóta, hogy utoljára találkozott Elijah-val. Vajon mennyit öregedett azóta? Hogy nézhet ki? Sikerül majd eltitkolnia a látvány okozta döbbenetet vagy iszonyt?

Bárhogy nézzen is ki azonban, attól még ugyanaz az Elijah lesz, aki iránt határtalan hálát érzett.

De tényleg az volt, amit érzett? Hála?

Észrevette, hogy a két karját olyan szorosan fonja össze, hogy belesajdulnak. Csak komoly erőfeszítés árán sikerült ellazítania őket.

Tudta, mikor fejeződött be a dokkolás. A földi hajó elég nagy volt hozzá, hogy mesterséges gravitációs generátora legyen, és a mező az összekapcsolódás pillanatában kiterjedt a kis jachtra is. Enyhe forgó hatás lépett fel, ahogy a padló iránya lett hirtelen a „lefelé”, és Gladia hirtelen öt-hat centiméternyit zuhant. Émelyítő érzés volt. A térde érkezéskor megbicsaklott, és nekiesett a falnak.

Némi nehézség árán felegyenesedett, és bosszús volt, amiért nem látta előre a változást, és nem készült fel rá.

– Megtörtént a dokkolás, Gladia asszony – közölte Daneel teljesen feleslegesen. – Elijah társam engedélyt kér, hogy a fedélzetre léphessen.

– Természetesen, Daneel.

Zümmögő hang hallatszott, és a kabinfal egy része szétnyílt. Görnyedt alak lépett be a nyíláson, majd a fal ismét összezárult mögötte.

Az alak felegyenesedett.

– Elijah! – suttogta Gladia. Elöntötte az öröm és a megkönnyebbülés. A férfi haja mintha kissé szürkébb lett volna, de ezt leszámítva Elijah volt. Semmilyen más változást nem vett észre rajta, nem öregedett meg számottevően.

Elijah elmosolyodott, és egy pillanatra szinte felfalta a szemével. Aztán felemelte a mutatóujját, mintha azt mondaná: „Várj!”, és elindult Daneel felé.

– Daneel! – Megragadta a robot mindkét vállát, és megrázta.

– Semmit sem változtál. Szent Jozafát! Te vagy az állandó tényező mindannyiunk életében.

– Elijah társam. Jó látni önt.

– Jó hallani, hogy megint társamnak szólítanak, és kívánom, bárcsak így is volna! Most találkozom veled ötödször, de ez az első alkalom, hogy nincs megoldásra váró problémám. Már nyomozó sem vagyok többé. Kiléptem, és bevándorló vagyok az egyik új világon. Mondd, Daneel, miért nem kísérted el dr. Fastolfe-ot, amikor három évvel ezelőtt ellátogatott a Földre?

– Dr. Fastolfe döntése volt. Úgy határozott, hogy Giskardot viszi magával.

– Csalódott voltam, Daneel.

– Számomra is kellemes lett volna látni önt, Elijah társam, de dr. Fastolfe később elmondta nekem, hogy az út nagyon sikeres volt, így minden bizonnyal helyes döntést hozott.

– Valóban sikeres volt, Daneel. A látogatása előtt a földi kormányzatnak nemigen akaródzott részt venni a betelepítési programban, most pedig az egész bolygó szinte fortyog és lüktet, és emberek milliói alig várják, hogy útra keljenek. Nincs elég hajónk, hogy helyet biztosítsunk mindenkinek, még az auroraiak segítségével sem, és elég világ sincs, hogy befogadja őket, mert minden világon alakítani kell. Egyik sem fogadhat be emberi közösséget változtatás nélkül. Ott, ahová én tartok, kevés a szabad oxigén, és kupolákkal fedett városokban kell majd élnünk egy nemzedéknyi ideig, amíg a földi vegetáció el nem terjed az egész bolygón. – A tekintete egyre gyakrabban tévedt Gladiára, aki mosolyogva hallgatta.

– Ez nem meglepő – mondta Daneel. – Az emberi történelemből tudom, hogy az űrlakóvilágok is átestek terraformálási időszakon.

– De még mennyire! És hála az ott szerzett tapasztalatoknak, ma már gyorsabban hajthatjuk végre ezt a folyamatot. De megkérnélek, hogy maradj egy kicsit a pilótafülkében, Daneel. Beszélnem kell Gladiával.

– Természetesen, Elijah társam.

Daneel belépett a pilótafülkébe vezető ívelt ajtón, Baley pedig kérdő pillantást vetett Gladiára, és oldalra mutatott a kezével.

Gladia tökéletesen értette a jelzést. Odalépett a falhoz, és megérintette a kezelőfelületet, mire a válaszfal hangtalanul az ajtónyílás elé siklott. Lényegében kettesben maradtak.

Baley feléje nyújtotta a kezét.

– Gladia!

Ő megfogta a férfi kezét, és közben eszébe sem jutott, hogy nincs rajta kesztyű.

– Ha Daneel marad, akkor sem zavart volna bennünket – suttogta.

– Fizikailag talán nem, de pszichológiai értelemben igen! – Baley szomorúan elmosolyodott, és hozzátette: – Bocsáss meg, Gladia, de előbb Daneellel kellett beszélnem.

– Régebb óta ismered őt – mondta Gladia halkan. – Övé az előjog.

– Nincs előjoga, de védekezni sem tud. Ha megharagszol rám, Gladia, behúzhatsz egyet a szemem közé, ha akarsz. Daneel nem teheti meg. Levegőnek nézhetem, elküldhetem, bánhatok vele úgy, mintha robot lenne, neki pedig muszáj lenne zokszó nélkül engedelmeskednie, és továbbra is ugyanolyan hűséges társként kellene viselkednie.

– Az a helyzet, hogy tényleg robot, Elijah.

– Számomra nem, Gladia. Az eszem tudja, hogy az, és hogy nincsenek emberi értelemben vett érzései, a szívemben azonban embernek tekintem, és ennek megfelelően is kell bánnom vele. Megkérném dr. Fastolfe-ot, hadd vigyem magammal Daneelt, de az új telepesvilágokra nem léphetnek be robotok.

– És engem nem szeretnél magaddal vinni, Elijah?

– Űrlakókat sem engednek oda.

– Úgy látom, ti, földlakók éppen olyan esztelen módon kirekesztőek vagytok, mint mi, űrlakók.

Elijah komoran bólintott.

– Bolondok vagyunk mindkét oldalon. De még akkor sem vinnélek magammal, ha épelméjű lennék. Nem bírnád azt az életet, és nem tudhatnánk, hogy az immunrendszered képes lenne-e megfelelően megerősödni. Folyton attól rettegnék, hogy belehalsz valami apró fertőzésbe, vagy túl sokáig élnél, és végig kellene nézned, ahogy a nemzedékeink egymás után halnak ki. Bocsáss meg nekem, Gladia!

– Ugyan miért, drága Elijah?

– Ezért… az egészért. – Széttárta a kezét, tenyérrel felfelé. – Azért, hogy látni akartalak.

– De hát örülök neki. Én is látni akartalak.

– Tudom – felelte a férfi. – Próbáltam nem így tenni, de elviselhetetlen volt a gondolat, hogy az űrben járok, és nem állok meg az Auroránál. Pedig nem jó ez így, Gladia. Csak újabb búcsút jelent, és az is elviselhetetlen lesz. Ezért nem írtam neked soha, ezért nem próbáltalak soha elérni hiperhullámon. Biztosan nem értetted, miért nem jelentkezem.

– Értettem. Egyetértek veled, tényleg nem lett volna értelme. Csak sokkal-sokkal nehezebb lett volna az egész. Én mégis sokszor írtam neked.

– Írtál? Egyetlen levelet sem kaptam.

– Mert nem küldtem el őket. Megírtam, aztán megsemmisítettem mindet.

– De miért?

– Azért, Elijah, mert egyetlen magánlevél sem juthat el az Auroráról a Földre anélkül, hogy átmenne a cenzorok kezein, és egyetlen olyan levelet sem írtam, amit szívesen megmutattam volna nekik. Ha te írsz nekem, biztosíthatlak, hogy nem jutott volna el hozzám, bármilyen ártatlan legyen is. Azt hittem, ezért nem kapok tőled soha semmit. Most, hogy tudom, fogalmad sem volt az itteni helyzetről, nagyon örülök, hogy nem próbáltál ostoba módon kapcsolatban maradni velem. Nem értetted volna, miért nem válaszolok soha.

Baley meglepetten meredt rá.

– És az hogy lehet, hogy most mégis találkozunk?

– Nem törvényes módon, erről biztosíthatlak. Dr. Fastolfe magánhajójával jöttem, így a határőrök nem állítottak meg. Ha nem az ő hajójáról van szó, megállítanak és visszafordítanak. Azt hittem, te is tudod ezt, és ezért léptél kapcsolatba dr. Fastolfe-fal, ahelyett, hogy közvetlenül engem próbáltál volna elérni.

– Semmit sem tudtam. Nem győzök csodálkozni a kétszeres tudatlanságon, ami megóvott. Sőt, háromszoros tudatlanság, hiszen nem is ismertem a helyes hiperhullám-kombinációt, amivel közvetlenül elérhettelek volna, a Földön pedig szinte lehetetlen lett volna kideríteni. Nem tudtam volna titokban tartani a dolgot, és már így is elég szóbeszéd kering a Galaxisban kettőnkről, hála annak az ostoba hiperhullámdrámának, amit Solaria után forgattak. Máskülönben esküszöm, megpróbáltam volna. Dr. Fastolfe kombinációja viszont megvolt, és amikor az Aurora körüli pályára álltam, azonnal kapcsolatba is léptem vele.

– A lényeg, hogy itt vagyunk. – Gladia leült a priccse szélére, és Elijah felé nyújtotta mindkét kezét.

Baley megfogta őket, átvetette az egyik lábát egy széken, és megpróbált leülni rá, Gladia azonban határozottan a priccs felé húzta, így mellé ült le.

– Hogy megy a sorod, Gladia? – kérdezte feszengve.

– Elég jól. És a tiéd, Elijah?

– Öregszem. Három héttel ezelőtt ünnepeltem az ötvenedik születésnapomat.

– Az ötven még nem… – kezdte Gladia, de aztán elhallgatott.

– Egy földlakónál ez már öreg. Tudod, mi rövid életűek vagyunk.

– Az ötven még egy földlakónál sem számít öregnek. Semmit sem változtál.

– Kedves tőled, hogy ezt mondod, de látom, hogy megszaporodtak a ráncok. Gladia…

– Igen, Elijah?

– Muszáj megkérdeznem. Te és Santirix Gremionis…

Gladia mosolyogva bólintott.

– Ő a férjem. Megfogadtam a tanácsodat.

– És jól alakult a dolog?

– Elég jól. Kellemes életünk van.

– Akkor jó. Remélem, tartós lesz.

– Semmi sem tart évszázadokig, Elijah, de évekig eltarthat. Talán évtizedekig is.

– Gyerekek?

– Még nincsenek. De mi a helyzet a te családoddal, én házasemberem? A fiaddal? A feleségeddel?

– Bentley két évvel ezelőtt kiköltözött a telepekre. Igazság szerint utána megyek. Tisztviselő azon a világon, ahová tartok. Még csak huszonnégy éves, de már felnéznek rá. – Baley felvonta a szemöldökét. – Azt hiszem, „méltóságodnak” kell majd szólítanom. Nyilvánosan legalábbis.

– Nagyszerű. És Baley asszony? Ő is veled van?

– Jessie? Nem. Ő nem hajlandó elhagyni a Földet. Mondtam neki, hogy hosszú ideig kupolák alatt kell élnünk, úgyhogy annyira nem különbözne a Földtől. Persze primitívebb lesz. Lehet, hogy idővel meggondolja magát. Amennyire csak lehet, igyekszem megteremteni a kényelmet, és ha letelepedtem, megkérem Bentley-t, hogy menjen vissza a Földre, és hozza el őt. Akkorra talán elég magányos lesz ahhoz, hogy beleegyezzen. Meglátjuk.

– De közben te egyedül vagy.

– Több mint száz másik kivándorló van a hajón, szóval nem igazán vagyok egyedül.

– Ők viszont a dokkoló falának túlsó oldalán vannak. És én is egyedül vagyok.

Baley önkéntelenül a pilótafülke felé pillantott, mire Gladia hozzátette:

– Leszámítva természetesen Daneelt, aki annak az ajtónak a túloldalán van, és aki robot, bármennyire is személyként gondolsz rá. És biztosan nem csak azért akartál találkozni velem, hogy egymás családjáról beszélgessünk.

Baley arca elkomorult, szinte feszültté vált.

– Nem kérhetlek…

– Akkor én kérlek. Ezt a priccset nem kifejezetten szexuális tevékenységre tervezték, de remélem, vállalod a kockázatot, hogy esetleg kiesel belőle.

– Gladia, nem tagadhatom, hogy… – kezdte Baley bizonytlanul.

– Jaj, Elijah, kérlek, ne kezdj hosszú tudományos értekezésbe, csak hogy megnyugtasd a földi erkölcsi érzékedet. Felkínálom neked magamat az aurorai szokásoknak megfelelően. Jogodban áll visszautasítani, nekem pedig nem áll jogomban megkérdőjelezni a visszautasítást. Eltekintve attól, hogy határozottan meg fogom kérdőjelezni. Úgy döntöttem ugyanis, hogy a visszautasítás joga csakis az auroraiakat illeti meg. Nem vagyok hajlandó elfogadni egy… földlakótól.

– Már nem vagyok földlakó, Gladia – sóhajtott Baley.

– Még kevésbé vagyok hajlandó elfogadni egy nyomorúságos kivándorlótól, aki valami barbár bolygó felé tart, ahol kupola alatt kell majd lapulnia. Elijah, olyan kevés időnk volt, és most is olyan kevés időnk van, és lehet, hogy soha többé nem látlak. Ez a találkozás annyira váratlanul történt, hogy kozmikus bűn volna elszalasztani az alkalmat.

– Gladia, tényleg kívánsz egy öregembert?

– Elijah, tényleg azt akarod, hogy könyörögjek?

– Szégyellem.

– Akkor csukd be a szemed!

– Úgy értem, magamat… a megvénült testemet.

– Akkor szenvedj. Semmi közöm a saját magadról alkotott ostoba véleményedhez.

Azzal megölelte, és szétnyitotta a köntösét.