(ANYA TÁRSASÁGA)
Kint napozott az erkélyen. Szemét lehunyva süttette magát az ócska, olajfoltos nyugágyon. A tér oly közel volt. Csak ki kellett volna nyújtani a kezét, hogy magához húzzon egy fát.
Úgy, lehunyt szemmel, bele is nyúlt egy fa koronájába.
Fölnézett. Az erkélyt átsütötte a nap. Vékony kis erkély, épp hogy elfért rajta a nyugágy.
A szoba ajtaja nyitva, a roló majdnem teljesen lehúzva.
Felült a nyugágyon. Mintha szólították volna onnan bentről. De hát senki sincs a lakásban. Egyáltalán senki. A telefon csörgött? Nem, az se.
Négykézlábra ereszkedett. Benézett a redőny rései alatt. Valahogy, mintha egy idegen lakásba leselkedne.
A szekrény sarka, a széklábak, a padló repedései tele porral.
Rézsútosan sütött be a nap. A szoba megemelkedett a fényben. Harang alakú szoknya. A
