(KÁVÉ, VAJ, DZSEM)
Csukott ajtók a folyosón. Benyitott az egyiken, éppen csak úgy résnyire. Ágy a homályos szobában, éjjeliszekrény. Az éjjeliszekrényen pohár meg orvosság. Nagy halom orvosság.
– Ne keltsd fel. – A borzas hajú férfi áthajolt János vállán, csöndesen becsukta az ajtót. – Anyának rossz éjszakája volt.
János csak nézte azt a sovány, szürke ruhás férfit. Hogy rángatja a nyakkendőjét. És mintha most kapta volna magára a zakóját. A Begyács! Ez a Begyács!
– Ma én viszlek el az iskolába. – Begyács megfogta János vállát.
– Iskolába?
– Na igen, anyád egész éjjel nem aludt, hiába, ha egyszer elkapja a fejgörcs! – Kis szünet. – Apád pedig… igazán nem lehet tudni, hol mászkál.
A folyosón álltak. János Begyács zakóját nézte, azt a szürke zakót. Mintha egy kicsit szűk lenne vállban
