A jövő minisztériuma

8.

8.Az emberek nagyjából 40 gigatonna (egy gigatonna egymilliárd tonnával egyenlő) fosszilis szenet égetnek el évente. Tudósok kiszámolták, hogy még körülbelül 500 gigatonnát égethetünk el, mire két fokkal megemeljük az átlagos hőmérsékletet az ipari forradalom kezdetéhez képest; úgy becsülték, ez a maximum, amennyire kitolhatjuk, mielőtt rendkívüli veszélybe kevernénk a föld biorégióit, ami az emberiség élelmiszer-termelésére is hatással lenne.

Néhányan megkérdőjelezték ezeknek a következményeknek a súlyosságát. De a nap energiájából már így is nagyjából 0,7 wattal több marad a Föld rendszerében négyzetméterenként, mint amennyi elhagyja. Ez az átlaghőmérsékletek elkerülhetetlen megemelkedését jelenti. És a 35 fokos nedves hőmérséklet1 megöli az embert, még akkor is, ha meztelenül üldögél az árnyékban; a hőség és a páratartalom kombinációja megakadályozza a verejtékezéssel történő hőleadást, ilyenkor hamarosan beáll a túlmelegedés általi halál. És 1990 óta léteznek feljegyzések 34 fokos nedves hőmérsékletről, ami még Chicagóban is előfordult. Vagyis ez elég reális veszélynek tűnik.

Tehát 500 gigatonna, de addig is a fosszilisipar már most legalább 3000 gigatonna fosszilis szén lelőhelyét azonosította a föld alatt. Ezeket a kőszéntelepeket, kőolaj- és földgázmezőket vagyonként tartják nyilván azok a vállalatok, amelyek megtalálták őket, és nemzeti erőforrásként azok az államok, amelyek területén elhelyezkednek. És ennek a szénnek csak körülbelül a negyedét birtokolják magáncégek, a többi különböző országok tulajdonát képezi. Annak a 2500 gigatonna szénnek, amelynek a földben kellene maradnia, a jelenlegi olajárak alapján 1500 billió amerikai dollár körül lehet a névleges értéke.

Elég valószínűnek tűnik, hogy ez a 2500 gigatonna szén végül elértéktelenedett vagyoneszközzé válik,2 de addig is néhányan meg fogják próbálni értékesíteni és elégetni egy részét annak, ami a tulajdonukban van, vagy ami felett rendelkeznek, amíg még lehet. Csak annyit, hogy egy-két billiót keressenek rajta, mondják, majd maguknak – nem a döntő részét, nem annyit, amennyi megindítana minket a lejtőn, csak egy töredékét. Az embereknek szükségük van rá.

A tizenkilenc legnagyobb szereplő, amelyik ezt fogja tenni, a legnagyobbtól indulva: Saudi Aramco, Chevron, Gazprom, Exxon-Mobil, Iráni Állami Olajtársaság, BP, Royal Dutch Shell, Pemex, Petróleos de Venezuela, PetroChina, Peabody Energy, ConocoPhillips, Abu-Dzabi Állami Olajtársaság, Kuwait Petroleum Corporation, Iraki Állami Olajtársaság, Total SA, Sonatrach, BHP Billiton és Petrobras.

Ezeknek a társaságoknak a vezetőségi döntéseit nagyjából ötszáz ember fogja meghozni. Jó emberek mind. Hazafias politikusok, akiket érdekel szeretett nemzetük polgárainak sorsa, lelkiismeretes, keményen dolgozó nagyvállalati vezetők, akik teljesítik az elnökséggel és a részvényesekkel szembeni kötelezettségeiket. Legnagyobbrészt férfiak, legnagyobbrészt családos emberek, tanultak, jó szándékúak. A társadalom oszlopai. Jótékony adományozók. Olyan emberek, akik esténként hangversenyre járnak, és a szívük beleremeg Brahms 4. szimfóniájának ünnepélyes komorságába. Akik a lehető legjobbat akarják a gyermekeiknek.