Athén, végállomás

Szabina

SZABINA– Miért gondolod? Szerintem a lehető legjobban sikerült. – Egy kicsit bizonytalan a hangja. Ám nem annyira, mint gondolta volna. Nem annyira, de hát egy influenszer mindig magabiztos, nem igaz?

– Azért gondolom, mert nem tartozik senkire sem a magánéletünk.

– Ezt éppen te mondod? – bámul a férfira. – Hát te szerepelsz folyton mindenhol! Épp most mondtad, hogy valami filmhez kértek fel szakértőnek, nem?

– Szabina, az, hogy ellenőrzésem alatt tartom, hol szerepelek, nem ugyanaz, mint amikor te kontroll nélkül élőben bejelentkezel mindenhonnan a követőidnek!

– Tehát az a problémád… – remeg meg a hangja –, hogy céloztam arra a mai élőmben, hogy nem egyedül vagyok itt, a szigeten?

– Két napot igazán kibírhattál volna. – A férfi ridegen szól, de a tekintete nem annyira hűvös, mint a hangja.

– …

– Két nap, és megjelenik rólunk egy fotó a Storyban.

Szabina eddig felhúzott válla leereszkedik. Azonban még mindig nem engedi el magát teljesen. Eleinte sokan átverték, és nem is tudta kiszámítani a lépéseket.

Pontosan emlékszik az első megtett lépésekre. Egy lány a Viharsarokból. Így indult a karrierje. Hiába mondta, hogy csak az egyik nagynénje lakik Orosházán, ahol éppen felfedezte Horvai. Egy nyaralás Orosházán a legjobb barátnőjével, a nagynénjénél, tizenhat évesen. Nem volt benne semmi különös, kivéve, hogy a fagyizó előtt lefényképezték őket, citrom-eper fagyi volt az, mert Szabinának az volt a kedvence azon a nyáron.

Az a citrom-eper messzire repítette. Konkrétan Szöulig, aztán New York, és az utolsó években a nagy álom, Róma is összejött. Horvai azóta is a legjobb barátja, a meleg fiúkkal mindig jól kijött, főleg, hogy a szülei helyett Horvai kísérte el Szöulba. Most azon gondolkozik, hogy felhívja. Csak hát Horvai eleve nem bírja Barnabást, most biztos csak azt hajtogatná, hogy de hát ő megmondta. Megmondta, hogy ez a pasi egy önző faszkalap, és még azt is hozzátenné, ahogy mindig, hogy valami nagyon nem stimmel vele. Szabina általában ezt úgy értette, hogy Horvai szerint Barnabás meleg, de ez nem izgatta, mert Horvai minden srácra rámondta, hogy meleg, csak hogy húzza Szabinát.

– Én csak glossyban jelenhetek meg – vágja rá végül. – Plusz a közösségi médiafelületeimen.

– Későn kelő gyermek vagy – hajol fölé a férfi. Szabina meztelen hasát megérinti az ujjai végével, mintha végigzongorázna rajta a bikinialsó felső szélétől egészen a felsőrész aljáig. Tökéletes szigorba merevedik az arca, vékony szája vonallá keskenyedik, de a tekintetében mégis van valamilyen lágyság vagy játékosság, amit a lány mostanában kezdett észrevenni benne. – De nagyon sajnálom, te akartad, hogy tudjon rólunk a világ.

– Milyen fotó? Az ügynököm nélkül… – kezdi, de végül elhallgat. Ki a fene tudná jobban, mint a magyar legfőbb ügyész, vagy helyettese, legyen Tiszai bármi is ebben a pillanatban, gondolja; tehát ki tudná legjobban, hogy Szabinának már egy ideje nem kell az ügynöke hozzájárulása? Még ha kellene is, Horvai a magyar ügynöke. De hát ugye ki tudná a legjobban, ha nem a legfőbb ügyész egyik legfontosabb helyettese, hogy ő már nincs a modellvilágban? Hát még az orosházi nagynénjét is feltérképezték, amikor átvilágították, amikor összemelegedtek Tiszaival. Valójában egy rohadt nagy felderítés volt, ebben biztos, és nem azért, mert Tiszai felvilágosította erről – rohadtul nem –, hanem mert Horvai Janó bizony már első pillanatban tudta. Hogy ne kezdj olyannal, aki előtt a múltad is nyitott könyv. Ezt mondta legalábbis, de Szabina vagy nevetett, vagy grimaszolt.

Valójában imponált neki az ügyész ezzel a hatalmas befolyással, meg még azzal is, hogy átvilágították őt tokkal-vonóval, egészen az orosházi nagynénjéig. A külföldi dolgait valószínűleg nem tudták teljesen felgöngyölíteni, de hát ott sem történtek olyan nagy dolgok.

Ám most nem ez a tét.

Tiszai Barnabás egy nagyvad, és Kovácsics Szabina is nagyvad. Mindkettő a maga területén az.

Mindkét nagyvad igazi influenszer is.

És a kérdés most az, hogy ki hoz le kettejükről előbb közös fotót.

Story magazin? Oké. Akkor ő majd kitalál valami mást, amitől Tiszai Barnabásnak leesik az álla, az tuti.

– Milyen fotót küldtél el? – kérdezi végül.

– Azt, amit Norbi készített rólunk. A vulkánnal a háttérben.

– De hát meg sem néztem! És nincs rajta utómunka! Képes voltál nyers képet átadni?! Szigorúan tilos! – legyint dühösen. Neki, éppen neki jut ez a sors, hogy utómunka nélküli fotója jelenik majd meg.

Ha a lány tudja előre, hogy felhergeli őt azzal a múltkori élő facebookos videóval, amin véletlenül fél másodpercre a férfi maga is látszik, akkor hagyja az egészet a fenébe.

Na mindegy, megfizetsz még mindenért, Tiszai Barnabás, gondolja, elmosolyodik és megragadja az ügyész kezét. Aztán jöhet egy csók, finomabb, mint dühében gondolta volna. Hagyja hát, hogy a férfi nyelve simogassa az ő ajkát, aztán be is engedi a szájába, és közben arra gondol, hogy a fiúk mindjárt megérkeznek a partról, és akkor megint félbemaradnak a dolgok, mint tegnap. Inkább bele sem kéne kezdeni.