Athén, végállomás

András

ANDRÁS– Jó reggelt, András. – A főnök titkárnőjén már ott a napszemüveg, ahogy az épület belső kertjébe, a büfé teraszára igyekszik. Most, hogy ilyen brutális a hőség, ami eddig nemigen jellemezte a nyarakat Budapesten – meg talán a főnök távolléte miatt is – Eszter megvált a szokásos farmer-top-blézer összeállítástól, és egy meghökkentően rövid, szűk fekete szoknyát és rövid ujjú világoskék felsőt visel, ami tökéletesen rásimul az alakjára és szépen mutatja a domborulatait. András azon tűnődik, vajon volt-e mellplasztikája, vagy a természet áldotta meg ennyire szabályos formájú, jókora mellekkel.

– Neked is – feleli, és közben végigmérve újra a csípő-derék-mell arányokat, arra jut, hogy miért is ne lehetne ilyen kegyes a természet éppen a főnök asszisztensével, aki csak így engedi megnevezni a pozícióját, a „titkárnőt” kikéri magának. – A főnök mikor jön? – kérdezi, és előreengedi a nőt az ajtón.

Eszter megáll a kijáratban, a feje tetejére tolja a napszemüvegét, maga elé emeli a mobilját, kikotor a zsebéből egy ajakápolót vagy valami hasonló hengert, és a telefon sötét kijelzőjében bámulva magát, felkeni azt a mályva- vagy padlizsán- vagy az isten tudja, milyen színű rúzst a szájára. A telefon sötét kijelzőjében egy pillanatra összevillan a szemük.

– A jó ég tudja – húzza fel a szemöldökét a nő. Beledugja a szűk szoknyája hátsó zsebébe a telefont, az elsőbe a rúzst, a szemére visszacsúsztatja a napszemüveget. András türelmesen végigvárja, míg minden a helyére kerül, majd a továbbinduló nő után ered.

– Általában jelezni szokta, ha hosszabb időre elmegy – mondja a titkárnő hátának. – Egyelőre én csak neki tartozom jelentéssel.

– Legalább van egy kis időd a lazításra – vonja meg a vállát Eszter. – Vagy jelents a legfőbb ügyésznek – villantja ki a fogait, és hozzáteszi, még mindig mosolyogva: – Ha már nem bírsz magaddal.

A nő előtte riszál a büféig. Az egyik asztalnál magányos nyomozó ül, persze hogy felismeri a széles válláról, izmos karjáról, a bicepszén feszül a fekete póló ujja. Kopasz feje lebarnult, és ha magasabb lenne, akkor akár testőrnek is gondolhatná bárki, de az alacsony alkata miatt mindig panaszkodott.

Zsoldos András társa, Petri Zoli, akivel jó pár ügyet felgöngyölítettek, de most a főnök nem bízik Petriben, gyanakszik rá, és hát az az igazság, hogy ebben a pillanatban András nem Petriben, hanem a saját főnökében bízik legkevésbé.

És a saját feleségében.

C’est la vie, mondja néha Anniq, a francia nagynénje.

De persze egyáltalán nem tudja, mitévő legyen, hogyan nézzen utána, és egyáltalán utánanézzen-e a dolgoknak. Vagy egyszerűen csak kérdezze meg Nikitől, mi az igazság.

Bár az utóbbi ígérkezik a legnormálisabb megoldásnak, mégis elveti.

– Hahó – köszön rá a társára. Petri visszafordul, és András elkapja a pillanatot, amikor Eszter finoman csücsörít Zoli felé a távolból. Hezitál, leüljön-e a barátja mellé, vagy meghagyja ezt a lehetőséget a főnökük asszisztensének.

Végül úgy tesz, mintha telefonon hívnák, leül egy székre egy másik napernyő alá, és hiába terül fölé árnyék, nyomorultul szenved a kánikulától, máris nedves az inge az izzadtságtól. Petri odaint neki, egy másik kollégája ül mellé, aki egy tálcán szendvicset és kávét hoz.

Régebben dolgoztak együtt egy-két ügyön, még „sima” nyomozó korukban, de Tímea is az ügyészségieket erősíti egy ideje. András már rég találkozott vele, emlékeiben a nő soványabb volt, meglepő módon magasabb is az emlékképben, és mintha a haja sem lett volna ennyire hosszú és ennyire sötétbarna. És hát nem sminkeli magát úgy, mint a főnök titkárnője, legalábbis rúzsnak András nyomát sem látja, a többihez meg nem ért, akár lehet is rajta alapozó meg efféle anyagok, gondolja.

– Beszaladok én is egy kávéért – mondja, és bár korog a gyomra, mégsem akarja, hogy a fél világ megtudja, elutazott a felesége, úgyhogy valóban csak egy kávét rendel. Mire visszaér, Tímea is a kávéjánál tart.

– Láttad a mai bulvárhíreket? – kérdezi váratlanul.

– Még a nem bulvárt sem láttam – válaszol a férfi.

– Hát akkor ideje rákeresned. Mindenhol a nagyfőnök szerepel a nőjével – morogja. Felhörpinti a maradékot, tej nélkül, és András gyanítja, hogy cukor sincs benne. Ő nem az a latte-típus, mint a főnök asszisztense.

– És elárulod a lényeget, hogy ne kelljen rákeresnem?

– Szerintem mazsolázd ki magad. Egy nyaralás fotói. A nyakam rá, hogy Tiszai volt felesége nem lesz boldog attól, ahogy a gyerekét bemutatják. Egyáltalán, hogy a gyerekét bemutatják.

– A főnök hozzájárulásával?

– Ez elég értelmetlen kérdés, András, mert gőzöm sincs, a főnök mihez járul hozzá. Amilyen piperkőc és önimádó, gondolom, igen, a hozzájárulásával.

– Csak azért kérdezem, mert nemigen szokta mutogatni Norbit.

– Hát ez a nő mindent mutogat. Min-dent. Érted?

– Ja – bólint, aztán Tímea már fel is pattan, cserébe megkapja Petrit, akitől viszont Eszter lebeg el az irodába vezető lépcső irányába.

– Helló – áll meg mellette Petri. – Hát ez a csaj mit akart?

– Eszter? Tőled?

– Fenét. Timi. Ő a ház szarkeverője.

– Ugyan már.

– Azt hittem, jobb a memóriád. Emlékezz vissza rá, hogy amikor Tiszai áthívott minket, azt állította rólad, hogy érintett vagy, és a legjobb, ha magánnyomozó maradsz. Akkor álltál be egy céghez.

– Mikor volt már az! – Feláll ő is. Egyáltalán nem emlékszik rá, hogy ez a csaj fúrta volna a cégnél. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem tette. Ennél a cégnél nagyjából mindenki fúr mindenkit. Kivéve őket Petrivel, ők elvoltak eddig is békében mindenkivel, főleg kiemelt nyomozókként.

Hirtelen rámered a társára.

– Mi van? Mit bámulsz? – kérdezi Zoli.

– Tímea szerint a főnökkel tele van a mai bulvár. Láttad?

– Csak a nője osztogatja az infót. Nem néztem meg, csak a címet. Isten tudja, milyen nevű Szabina Santorinin robbantotta a bombát: eljegyezte a főügyészhelyettes, vagy valami ilyesmi.

– Eljegyezte?

– Mit tudom én. Gyűrűt kapott tőle. De te hiszel ezeknek az influenszereknek? Szerintem csak így akar követőket szerezni.

– Ez a hír? Hogy eljegyezte őt a főnök?

– Mondom, hogy nem olvastam el.

– Akkor kezdhetjük fent. Nézzük meg.

– Jó, nekem van egy kihallgatásom, de ebédeljünk együtt. Valami csendes helyen – mondja, és András tudja, a csendes hely azt jelenti, hogy ahol nincs a falnak is füle. Egy ilyen kifőzdét ismer, de ott meg a bűnözők jelennek meg szép számban.

Mialatt kettesével veszi a lépcsőt átizzadt ingében, azon gondolkodik, vajon hová vezet, hogy Petri Zoli a főnök titkárnőjét dugja, és mi van, ha Tiszai, akinek valamiért amúgy is a bögyében van Petri, ezt megtudja. De hát nem az ő dolga. Petri felnőtt, elvált férfi, azt csinál, amit akar.

Megrezzen a zsebében a telefon.

– Niki. Jó reggelt.

– Itt egy órával több van. – Hallja a hangján, hogy mosolyog. Jó hangulatban megbeszélik Petrát és hogy tényleg, valóban nem fog az érzelmi fejlődésében nyomot hagyni az a pár nap, amíg Niki Santorinin marad. Aztán Niki belevág. – A nagyi szerint lövöldöznek a szigeten.

– Hát persze.

– Jó, szerintem is ki kell mosatnia a fülét. De akkor is, elég érdekes, hogy minden délután hall egy lövést, nem?

– A te nagyanyád esetében minden érdekes. Vagy éppen semmi sem. De, most figyelj: még azon sem lepődnék meg, ha a nagymutterod saját maga lövöldözne. És esetében nem is keresném feltétlenül az indítékot.

– Bolondnak tartod?

– Niki, Niki. Ne velem akard kimondatni a gondolataidat.

– Vagy csak füllent, azt gondolod?

– Nem tudom, mit gondoljak.

– Szerinted hazudós?

– Ezt én nem mondtam.

– De szokott hazudni, füllenteni, nem igazat szólni satöbbi?

– Úristen, Niki. Már megint mi van? Nem riaszthatom a görög nyomozókat azzal, hogy a nagyanyád minden egyes pezsgődurrantást lövésnek vél. Miközben nyaral.

– Jó, hogy mondod, a pezsgőről majd le kell szoktatnunk.

– Szoktatnunk? Nunk, így érted, nekünk? Így jelented be, hogy alkoholista lett? – érdeklődik.

– Talán nem. De az egy viszonylag fontos javaslata, hogy nézd meg a barátnőjének, ennek a Bestiának a naplementés élő bejelentkezését Oiából. Nem tudom, mit akar vele, én csak közvetítek, és nem láttam magát a videót. Már megint van valami mondanivalója a főnöködről a nagyinak, amúgy.

– Tudod, Niki, ha lehetne, ha véghez tudnám vinni, akkor tényleg eltiltanálak a családtagjaidtól. Kivéve a gyerekünktől és magamtól.

– Anyámtól is?

– Nem, de a nagyanyádtól, ettől a megszállott, a főnökömet mániásan utáló, kötöznivaló bolond öregasszonytól igen – suttogja a készülékbe, és arra gondol, az sem lenne baj, ha az öreglány ott maradna az állítólagos barátnőjével azon a görög szigeten örökre.

– Irigy vagy rá?

– Mit beszélsz! – hörren, és kezdi felhúzni magát. Most komolyan, ezek a magánnyomozók, mert lebuktatnak néhány félrekefélő családapát, azt hiszik, hogy profik. – Ezt a kérdésedet nem is véleményezem. Miért nem teszel fel akkor már egy értelmes kérdést?

– Mert nem akarod meghallani az igazságot – feleli Niki. – Legalább nyisd ki a szemed néha. A nagyi nem kér mást, mint azt, hogy…

– Értettem. El ne ismételd! – A falnak is füle van, gondolja. – Inkább mesélj magadról, meg a görög istenekről…

– A görög isteneket Lujza már lekutatta.

– Csodálatos hír.

– Továbbá, azt tudtad, ha akarsz egy földterületet venni egy görög szigeten, akkor archeológiai feltárásra van szükség, miután a topográfus kint volt?

– Örököltél? Vagy nyertél a lottón?

– Lujzától tudom. Eléggé rákattant erre a görög ingatlanbizniszre, és állítja, hogy attól, mert bűnöző akart neki földet eladni, még vehet nem bűnözőtől egyet, legálisan.

– A kor és a pénz együtt… – veszi a lépcsőket kettesével András, mert észreveszi maga mögött Tímeát, aki áll az első emeleti folyosón, és a telefonján néz valamit, majd felpillant, észreveszi őt, és titokzatos mosolyra szalad a szája.

– Valami meditációs központot vagy mit akar létrehozni. Nem akartam végighallgatni, minek.

– Santorinin, meditációs központot? Na jó, inkább mesélj magadról.

– Hiányzol. Nem repültök ide pár napra Petrával?

– Nincs, akitől szabit kérjek – lihegi két emelettel feljebb, és arra gondol, hogy mielőbb újra kell kezdenie a sportolást.

– Megígérted a nyaralást.

– Tudom. Nem is fog elmaradni. – Reméli, hogy magabiztos a hangja. Tényleg itt az ideje lassan egy nyaralásnak. Az előző egy-két évben mindig közbeszólt valami. Az Élet, igen, bólint, és a hátában érzi Tímea pillantását.

– De most ez remek alkalom lenne.

– Niki, nyaralni szeretnék veled, Petrával, de semmiképpen sem a nagyanyáddal meg egy dilis influenszerrel tenném, és nem úgy, hogy még a főnököm is azt higgye, utána kémkedem.

– El tudod kerülni mindegyiküket.

– Kétlem. De megnézem, mit tudok tenni.

Bemegy a szobába, és olyasmit suttog a telefonba, amit régen sosem tett. Nem az a telefonszexes fajta, és most is kicsit sutának érzi, mégsem tartja vissza.

– Lennék benned… érted?

– Jézusom. Jól vagy?

– Kívánlak, az is baj?

– Dehogyis, csak hát nem szoktál ilyesmit… Legalább röhögnek a lehallgatóid, nem? – kuncog a nő.

– Imádlak.

– Én is. Gyere utánam Görögországba!

Miután leteszi, bűntudatot érez, arra gondol, lehet, hogy Eszter szexi szerelése, vagy Tímea titokzatos mosolya indította be? Csak nem, a francba! Ott van az ő mindenkinél szexisebb és kurvára bonyolult felesége, nála jobbat sosem akarhatott volna.

Leül az asztalhoz, előveszi a mobilját, és kinyitja az Instagramot. Nem szokott ilyesmit csinálni, tulajdonképpen csak a munkaterületei egyike bármelyik közösségi oldal, de most, hogy Niki felhívta a figyelmét… Rákeres Szabinára. Már régóta követik egymást, a lány bekövette őt, amint kész lett a profilja, ő meg vissza. De már hetek óta nem is nyitotta meg az alkalmazást.

Aztán rákeres erre az öregasszonyra, a Bestiára.

Az élő adás, amiről Niki beszélt, már nincs ott, de a hírfolyamban egy naplementés videó indult, talán ugyanazt felrakta simán is, a fene tudja, hogy megy ez. A végén a tévés szekcióba érkezik, és már látja is, mire utalt Niki nagyanyja, amikor azt javasolta a lányon keresztül, hogy nézze meg az öreglány jelentkezését Oiából.

A képkockákon pár perc után felbukkan Tiszai, majd nem sokkal később és nem sokkal távolabb két olyan alak arca is megjelenik egy pillanatra, akikre András már régóta vadászik. Ráadásul valami lökdösődésbe keverednek Tiszaival. De hát nagyvadak, és neki még mindig nincs rájuk kilövési engedélye.

Most már érteni véli, miért nincs.