Angelus

Chapter 5

A Pátriárka és tanácsadói aggodalmas, sápadt arccal várakoztak az Ómetropolisz erődítményének udvarán, bársonyfoteleikbe süppedve, a hazai egyház első választottjának székhelyén: mihez kezdjenek ezzel a korábban nem látott, kínzó üggyel, aminek mindannyian részesei lettek? A Pátriárka kémet küldött a három idegen kihallgatására, de a szóban forgó kém semmilyen eredményre nem jutott a betolakodók eredetét illetően. Csakhogy, ahogy azt az egész lakosság tudta és gyanította, a Pátriárka kénytelen volt állást foglalni és valamiképpen reagálni, vagy legalábbis egy alapvető dolgot tenni: tisztázni, hogy az idegenek angyalok-e vagy sem. Természetesen létrehozott azonnal egy nagy műveltségű és józan eszű tagokból álló teológusbizottságot, amit abból a megfontolásból hívtak életre, akárcsak a többi rögtönzött bizottságot: hogy kifürkéssze az igazságot. Míg a teológiai bizottság teoretikusai kihirdetik az ítéletet, a Pátriárka nyugtalanul cseverészett bizalmasaival. Úgy dörzsölgette a tenyerét, mint az olyan öregember, aki nem találja a kézenfekvő megoldást, tulajdonképpen öreg is volt, már bő száz esztendőt húzott le. Nyugodtan szeretett volna meghalni, és nem kívánta, hogy aggkorára érje ekkora csapás a váratlanul felbukkanó három idegen érkezésével, de már nem volt visszaút. Közzé kellett tenni egy beszédet, áldást, vagy átkot. És egyikhez sem volt semmi, valóban semmi kedve. Tanácsadói részvéttel bámulták: a Pátriárka fejére valóban nem mindennapi, súlyos teher hullott. A Pátriárkát Nem Tudom Ki tette próbára (ahogy a Metropolisz játékgyárának tulajdonosa mondaná). Így lett a Pátriárka a körülményekhez igazított Jób.

Kedveseim, mindannyian tudjuk, hogy az angyalok azok, akik az isteni megtestesülés hírnökei, a sötétség teremtményeinek ostromlói, az életút kereszteződésének vámszedői. Azt is ugyanolyan jól tudjuk, mik az emberek: bűnbe esett teremtmények. De mégis azt tudjuk a legjobban, ki az Isten. Így kezdődött kínkeserves beszéde, amit tanácsadóinak adott elő. Az angyalok anyag nélküli, de lélekkel megáldott lények, akik szándékosan és szorgalmasan részt vesznek az Isten művében, éppen ezért tesszük fel a kérdést: vajon létezik angyal, függetlenül Isten akaratától? Vajon létezik önálló angyal? Kedveseim, nem létezik. Az angyalok égi lények, akiknek közelről megmutatkozik az Isten és titokzatos arccal jelenik meg előttük. Az angyalok utat mutatnak, a helyes útra terelik az embereket az eltévelyedés és szentségtelenség útvesztőjéből. De a legfontosabb: az angyaloknak adatott meg, hogy a szent emberek számára látomásokat és isteni kinyilatkoztatásokat továbbítsanak. Ők közvetítenek Isten és ember között, energiájuk által az ember megismerheti a vallásos elmélyülést. Ők alkotják Isten égi seregeit. Ők hirdetik ki a szent és üdvözítő elrendeléseket. Meglátásom szerint nem feltétlenül azt kell kiderítenünk, honnan származik az angyal elnevezés, hanem sokkal inkább az alkotó elnevezés tartalmát. Az égi kinyilatkoztatás így szól: az angyal Istenhez hasonló, az, ami. Óvakodjunk a tévedésektől és ne kutassunk az értelem után, csak akkor, ha szóba került az erő gyökere, ami lényegénél fogva természetfölötti. Kezünket szívünkre téve egy valamit kijelenthetünk: az angyalok bővelkednek isteni eredetben, a Mindenhatótól származnak, teljesek és tökéletesek. Ennélfogva ne szálljunk szembe velük, nehogy kétségbe vonjuk vagy tagadjuk őket valaha. Az isteni titok fenséges és nehezen felfogható! Akárcsak a Mindenható szolgái. Tehát pihentessük szellemi tekintetünket ezeken a lelkeken, rójuk tovább földi utunkat, és ne keressünk végleges magyarázatokat, lévén hogy nem képtelenség az angyalok érzékelése, még akkor sem, ha lelkünk ebben a tekintetben ellentmondásokkal teli. Azonban az angyalok sokfélesége is emellett szól: mert ezek a lények tűzből is és levegőből is teremtettek, egyikük is, másikuk is Istentől ugyanúgy megáldott, erejük abban áll, hogy a dolgokat átváltoztatják, és általuk az emberből más ember lesz. Az angyalok meg is játsszák, de nagyon hasonlítanak az emberi fajra, van szemük, orrlyukuk, fülük és szájuk, van szemöldökük és szempillájuk, foguk és karjuk és lábuk és talpuk és testük, és általában ragyogó ruházatot viselnek. És még derékövük, jogaruk és lándzsájuk is van, s néha oroszlán, bölény és sas formát öltenek. Aztán tudvalevő, hogy szárnyuk is van, amik tulajdonképpen lábak. Ezzel szállnak le-föl, amikor az emberek között akad teendőjük. De ezek a szárnyak könnyűek, éppúgy, ahogy ők maguk, majdnem teljesen súlytalanok, lévén hogy az Isten könnyedséggel áldotta meg őket. Sebesen és időket átszelve repülnek, megszabadítva a súly és a gravitációs mező rabságától. Az is köztudott, hogy aranyozottak, ezüstözöttek vagy rézzel bevontak; vagy, hogy rubin-, topáz- és smaragdszínűek: de ennek nagyon bonyolult a magyarázata, úgyhogy inkább későbbre hagyom. És a legfontosabb, de közel sem utolsó dolog: boldogságot és jókedvet hoznak. Ezzel a mondattal fejezte be a Pátriárka az angyalokról szóló úgynevezett elmélkedését az elképedt tanácsosai előtt: a főnökük semmi mást nem tett, csak összefoglalta és ugyanakkor eltorzította a Névtelen régről ismert tanítását. Amúgy a Pátriárka szónoklata zavarosabb és hosszadalmasabb volt, de úgy döntöttünk, hogy a három idegen megjelenésével összefüggésbe hozható nyugtalanságának nyelvi megnyilatkozását kissé megnyirbáljuk. Tehát kuszáltságukon túl a dolgok a következőképpen álltak: a Pátriárka nem talált választ a Metropoliszra és a Metropoliszba alászálltak megjelenésére. Annál nagyobb méreteket öltött a ravaszság és a dilemma, amikor a Pontifex Maximus kíváncsiskodó követeket küldött Rómából, akik bejelentették a Hazába és a Metropoliszba tervezett hivatalos munkalátogatásukat. Ezek után mi volt a teendő? Három, igen, pontosan három bíboros jelentkezett be a Vatikán különleges küldöttségeként egy titkos megbeszélésre a Pátriárka és tanácsadói részvételével. Vajon mit akarhattak?