Tizenöt perccel később, egy átöltöztetett, tisztába tett és éhes babával a kezemben, arra tértem vissza, hogy Ben már a konyhában készíti a kávét.
– Sok tejjel és egy cukorral, igaz? – kérdezte, majd kinyitotta a hűtőt. Egy kicsit mereven sétált, és masszírozta a jobb lábát.
– Bocs, Ben, biztos nagyon kényelmetlenül aludtál.
Megvonta a vállát.
– Aludtam rosszabb helyeken, mondjuk, hangosabbakon nemigen. – Éreztem, ahogy elpirulok, talán azért, mert képtelen voltam levenni a szemem Ben kezéről, ahogy éppen a combizmait masszírozza.
– Ó, istenem, horkoltam?
– Egy kicsit – mondta –, és beszéltél is álmodban egy keveset, de ne aggódj, semmi értelme nem volt!
– Éppen ezért töltöm egyedül az estéimet – sóhajtottam.
– Biztos? – A kérdése teljesen komolynak bizonyult. A kora reggelhez képe
