A kávé elkezdett hatni.
– Miféle meglepetés? – kérdeztem kétkedve. A tegnapi nap tele volt velük, de egyik sem tűnt kellemesnek. Nem tudtam, készen állok-e még többre.
Ben egy hullámhosszon volt velem.
– A jóféle.
Belekortyolt a saját kávéjába, én pedig megpróbáltam nem bámulni az izmokat a karján, a vállán és a hátán, ahogy lerakta a bögréjét az enyém mellé. A félig felöltözött Ben elég nagy figyelemelterelés volt, persze csakis a lélegzetelállító fajtából.
– Tegnap mondtál valamit, és arról jutott eszembe. – Bátorítón rám nézett, mintha ez elég lett volna ahhoz, hogy tudjam, miről beszél.
– Ennél többre lesz szükségem.
Ben felállt, az új szögből a látvány hasonlóan tetszetős volt. Ilyenkor nem könnyű visszarántani a tekintetem az arcára.
– Amikor a kívánságokról beszéltünk, amikk
