A Bajna felé vezető országúton vad iramban vágtatott a batár. A késő este már az éjszakába hajlott, de a telihold nappali világosságot árasztott a vidékre.
– Istenem! – sóhajtott a hercegnő – mikor érünk már oda? – A hosszú kocsiút kifárasztotta és türelme már-már véget ért. Útközben többször megálltak lovat váltani és a kényszerű veszteglések egyre idegesebbé tették.
Az úton volt ideje gondolkozni. Wiese Margit teljesen átérezte a helyzet komolyságát, neki sem volt kedve a beszélgetéshez, így az egész utazás alatt jórészt hallgatott mindenki. Leginkább Stadler szakította félbe a hallgatást, amikor a hölgyek esetleges kívánságai felől érdeklődött.
Leontine tudta, hogy felégetett maga mögött minden hidat. Ez az egy gondolat csillapította egy kissé. Már belátta, hogy szépszerével nem tudj
