Sándor Móric hosszú álomból ébredt. Első pillanatban nem akart hinni szemének.
– Leontine – suttogta elakadó lélegzettel.
A hercegkisasszony mosolyogva hajolt az ágy fölé.
– Én vagyok.
– Hogy kerül ide?
– Most érkeztem Bécsből.
A fiatal gróf megpróbált felemelkedni, de fájdalmas fintorral visszahanyatlott az ágyra.
– Rossz fiú, hogy tehetett ilyesmit?
– Nem akartam maga nélkül élni.
– És miért ne élhetne velem?
– Leontine – suttogta a férfi. – Komolyan mondja ezt?
– Sohasem beszéltem komolyabban.
– Honnan tudta meg, hogy mi történt velem?
– Ez most nem fontos. Itt vagyok, elégedjék meg ezzel. És ha akarja, itt maradok, amíg meggyógyul.
– Ezt nem teheti, Leontine!
– Miért?
– Mit mondanának az emberek?
– Nem törődöm velük.
– Egész Bécs azt gondolná…
– Nem törődöm Béccsel.
