Metternich herceg öregnek és megviseltnek látszott. Akik látták őt a bécsi kongresszuson fehér diplomatakabátjában, számtalan kitüntetéssel a mellén, azok aligha tudták volna a nagy kancellárt gyűrött házikabátban, paróka nélkül elképzelni.
A kancellár arca ijesztően sápadt volt. Szeme alatt mély árnyék borongott, az átvirrasztott éjszaka emléke.
Abban a történelmi szobában, ahol egykor a korzikai hadnagyból császárrá nőtt Napóleon fogadta az osztrák főnemesség hódolatát – most egyedül Metternich tartózkodott. A kis, mozgékony ember idegesen járkált a helyiségben, meg-megállt az ablaknál és kibámult a reggeli verőfénybe.
A zenélő óra dallamos hangján elénekelte a kilencet. A herceg gépiesen fésülgette hosszú ujjaival gyér haját és gondosan elkerülte a tükröt… Ha ingerült, vagy rosszkedv
