A tombolásba fúlt beszéd után a kurucnóták következtek. A susáni kántor énekelte őket. A susáni kántorról mindenki azt tartotta, hogy gyönyörű hangja van. Eszti sem mert mást gondolni. Legföljebb olyasmit gyanított, hogy a kurucnótákhoz egészen másféle hang meg éneklési mód szükséges, mint teszem az iskolai vagy operai (Eszti Operában is volt már Leona nénivel) énekhez. Kurucnótáknál az a szép, ha látszik, hogy mennyi hang van egy magyar ember mellében, s mennyi bánat fér el ebben a hangban. Azért kell úgy bőgniük az „a”-knak, s citerázniuk az „i”-knek, amikor a susáni kántor azt énekli, hogy „Nagy Bercsényi Miklós sírdogál magában”. Hogy áhítatosabban hallgathassa, behunyta a szemét. A susáni kántor ének közben egy kicsit furcsa képet vágott, mint amikor a kutya föltutul a holdra. Behunyt
