Ott benn aztán egyszerre három szólamban is folyt a mese a fiúról, a tortáról, keresztmama követségéről. Végül is Wiesmayerné beszámolójánál állapodtak meg: ő hogy mondta el, hogyan folyt le a fiú meghívása. „Egy kis vendégség lesz nálunk. A lányom, Amál s a barátnője, az is nagyon kedves lányka, most lesz tizenhárom éves. Tudom, kedvesem, hogy a te öcséd másféle szórakozáshoz van szokva. Ezek bizony csak kis egyszerű intézeti lányok, de ha gondolod, hogy jól érezné magát közöttünk…” „Nagyon kedves vagy. Már én is gondoltam rá, hogy össze kéne a lánykákkal ismertetni. Hidd el, sokszor úgy sajnálom szegényt. Nincs is gyerekkora: csak a kötelesség.” Az anyjukkal már kétszer is elmondatták, s most maguk közt mondták Esztinek. Amál az édesanyja szavait élvezte. Ahogy elismételte, előtte volt a
