FINCH65. és 66. nap
A suliban azon kapom magam, hogy kibámulok az ablakon, és azon gondolkozom, hogy vajon mióta. Körülnézek, hogy valaki észrevette-e. Félig-meddig arra számítok, hogy rám bámulnak, de senki sem néz. És ez zajlik minden órán, még a tornaórán is.
Az angol irodalmon kinyitom a könyvet, mert a tanár felolvas, és mindenki más követi a szemével a szöveget. Bár hallom a szavakat, kihullanak a fejemből, amint elhangzottak. Töredékeket hallok csak, semmi nem áll össze…
Nyugi.
Lélegezz mélyen.
Számolj.
Kicsöngetéskor elindulok az óratorony felé, és most nem érdekel, hogy ki lát meg. A lépcsőkhöz vezető ajtó könnyen nyílik. Vajon Violet miatt? Itt volt?
Odafönt kilépek a friss levegőre, és felütöm a könyvet ugyanott. Látni akarom, hogy most, hogy egyedül vagyok, jobban tudok-
