A megtört

Első fejezet

Húsz évvel később…

Tobias

Egyetlen célom van az életben.

Egyetlen cél lebeg szüntelenül a szemem előtt.

Mindent felemészt, még engem is. De rendet kell tennem, mielőtt nekigyürkőznék.

És ezzel el is érkeztem a jelenhez. A jobb lábam már a járdán, kiszállok a kocsiból, és a bíróság felé veszem az irányt.

Nincs okom utasításokat adni a sofőrnek. Meg fog várni, amíg elintézem, amit kell – mint mindig.

Utálom, hogy ide-oda fuvaroznak, de a jelek szerint szükséges. Ma viszont, a biztonsági emberem tiltakozása ellenére, egyedül megyek be. Az egyetlen, aki mellettem lesz, az Gideon, a jobbkezem.

Ő már itt van, a helyén, felderíti a helyszínt, felméri a lehetséges veszélyt, amire figyelnie kell.

Gyors léptekkel haladok a célom felé.

Az oszlopokkal szegélyezett tágas bírósági épület fölém tornyosul, és felsietek a masszív gránitlépcsőn a bejárat felé.

Természetesen, amikor felérek a lépcső tetejére, át kell mennem a biztonsági ellenőrzésen.

Foglalkozási ártalom, hogy ma nem hordhatok magamnál fegyvert, amivel hátrányba kerülök, ha egy ellenségem úgy dönt, hogy az életemre tör.

Ez az oka annak, hogy Gideon előrement. Hogy megbizonyosodjon arról, hogy semmi sem jut át mellette.

Gideon alapos kiképzést kapott, már egy kilométerről kiszúrja a fenyegetést, így fegyverre sincs szüksége ahhoz, hogy kiiktasson valakit.

A puszta keze legalább olyan halálos, mint a fegyvere.

Jól jön, hogy ilyen személy áll az oldalamon.

Gideon azonban több ennél.

Nemcsak a jobbkezem – ő az, aki majd átveszi az irányítást, ha visszavonulok. Senki másban nem bíznék meg. Gideonnal tinédzser korunkban barátkoztunk össze még Miamiban, így ő a tökéletes jelölt arra, hogy átadjam neki a kastély kulcsait. Mázli, hogy nincs ellenvetése, és amíg nem kerül sor az átadásra, újra meg újra bebizonyítja a hűségét.

Akárcsak most, amikor teljes bizalmamat beléhelyezem, ahogy átmegyek fegyver nélkül, védtelenül a fémdetektoron. Könnyű célpont vagyok, ha az ellenségeim úgy döntenek, hogy az életemre törnek.

Mégis úgy érzem, hogy megéri. Hajlandó vagyok vállalni a kockázatot, mert tudnom kell, mivel állok szemben. Látni akarom őt éles helyzetben.

Felix Bernard itt van.

Az előzetes meghallgatáson azt vizsgálják, hogy megalapozott-e egyáltalán, hogy bűncselekményt követett el. Ebben az esetben az a kérdés, hogy van-e elég bizonyíték arra, hogy összekapcsolják a pénzmosási üggyel. Azzal, ami közvetlenül egy nagy drogbirodalomhoz köti.

Nem kérdés, hogy Felix Bernard úgyis megússza. Nem fog börtönbe kerülni. Számomra ez egyértelmű, mégis látnom kell őt. Be kell pillantanom egyenesen a szemétláda lelkébe, tudnom kell, mi van benne. És úgy leljük meg a bensőben élő démonokat, ha belenézünk valakinek a szemébe.

Miután átjutottam a biztonságiakon, gond nélkül, nyilván, a tárgyalóterem felé indulok, ahol Gideon már vár. Az előzetes meghallgatás nyilvános. Valószínűleg nem jó ötlet.

Ha nem vetik el az ügyet, igazi látványosság lesz belőle. Ha én lennék a bíró, ami nyilvánvalóan nem vagyok, még idejében leállítanám. De az ő ostoba döntése kedvez nekem, mert így láthatom Felixet akció közben. A mi szakmánkban, a biztonsági intézkedések mellett, Felix és én ritkán tartózkodunk ugyanabban az épületben, még ugyanazon az irányítószámon sem egyszerre. Különféle óvintézkedések biztosítják, hogy ilyesmire ne kerüljön sor.

Sietős léptekkel megyek végig a folyosón. A márványpadlón koppanó cipőtalpak halk, tapsoló ritmusban jelzik a közeledésemet. Az embereket kerülgetem a folyosón, majd néhány másodpercen belül odaérek a nagyteremhez.

Zsúfolásig telt.

Ez nem egy bírósági épület. Hanem egy kibaszott cirkusz. És Felix a főattrakció.

Csupa ismert arc van itt.

Elsőként az ötös csatorna szenzációhajhász híradósát ismerem fel. Csinos, fiatal nő. Tökéletes, vállig érő, szőke haj, makulátlan frizura, fogkrémreklámba illő mosoly, de még ott a seggén a tojáshéj. Szinte látom, ahogy csorog a nyála, amiért ő kapta a sztorit.

Nem is sejti, hogy a főnöke valószínűleg csak azért küldte, hogy megkímélje magát a fejfájástól. Mert ebből ma nem lesz sztori.

Végignézek a termen, és megpillantom Gideont. Pontosan ott vár rám, ahol megígérte.

Öltönyben úgy fest, mint egy törvénytisztelő üzletember. Mégis ide nem valónak érzem. Az olyan férfiak, mint ő – mint én – nem sok időt töltenek a bíróságon. Általában tocsogunk a vérben, valami szerencsétlen fattyú belső szerveivel a kezünkben.

Leülök mellé, biccentek, de nem szólok semmit. Amit bizonyára ő is értékel. Gideon szűkszavú típus, ha meg is szólal, azt is leginkább csak azért teszi, hogy kifejezze nemtetszését, vagy gúnyos, szarkasztikus megjegyzést tegyen.

Egyetlen gyors pillantással felmérem a környezetemet, és megpillantom a célpontomat.

Bernardot.

Sugárzik belőle a gazdagság.

Nem csúnya ember – éppen ellenkezőleg. Ha nő lennék, vonzónak találnám. Napbarnított bőr, őszülő haj.

Mindig makulátlanul öltözködik, kifogástalanul játssza az előkelő üzletember szerepét.

Én csak tudom. Én is ugyanolyan jól játszom.

De azt is tudom, hogy ez csak porhintés.

Mindketten a két világ határán táncolunk, ugyanúgy az alvilágban settenkedünk.

Felix is körbenéz, mintha keresne valakit. Miután felméri a tömeget, az ügyvédeihez fordul – egy férfi és egy nő képviseli.

A férfival nem törődöm, a nőre viszont felfigyelek.

Ebből a szögből nem látom az arcát, amit viszont látok, az máris tetszik. Hosszú, hullámos barna haja leomlik a hátán, miközben az ügyfeléhez beszél.

Az alkalomhoz öltözött, de ebben az öltözékben akár vacsorázni is elmehetne. A szűkre szabott blézer alatt egy szintén szűk ruha feszül a testére. Feltűri a blézer ujját, és kivillan alóla valami. Csak nem egy tetoválás?

Érdekes. És meglepő.

Ki az ügyvéded, Bernard?

A nő ekkor hátrafordul, és elakad a lélegzetem.

Azt a kurvaaa…

– Minden rendben? – hallom Gideon hangját magam mellől, de úgy hangzik, mintha a víz alól beszélne. Megbabonázva bámulom a nőt, képtelen vagyok elfordulni tőle.

Puha ajkak, ez az első, amit megpillantok. Nem túl nagyok, de elég teltek ahhoz, hogy hatással legyenek a férfiember szívére. Nem olyan, mint azok a nők, akikhez általában vonzódom. Természetes szépség, mintha egyáltalán nem viselne sminket, mert önmagában, segítség nélkül is gyönyörű. Tovább fürkészem a tekintetemmel.

Végül a szemébe nézek. Olyan a tekintete, mintha sok szörnyűséget látott volna már. Amit meg tudok érteni, mert én is láttam eleget.

– Tobias? – Eljut a tudatomig a szó, de még mindig nem bírok elszakadni tőle.

Ezután jön az érintés a karomon, de még mindig nem fordulok el tőle.

Ismerősnek tűnik.

Nem tudom pontosan felidézni ezt a szempárt.

Emlékeztet egy lányra, akit valaha ismertem.

Talán ő az.

Várok, hátha felismer. Nemcsak azért, mert úgy érzem, hogy már találkoztunk azelőtt, hanem mert végül mindenki felismer. Rengeteg magazinban szerepelt az arcom. Sokan spekulálnak, vajon honnan van a pénzem. Agglegény vagyok-e még.

De semmi.

Üres a tekintete.

A fogaimat csikorgatom. Nem tudja, ki vagyok.

Lehet, hogy tévedek? Talán nem ő az.

Nem.

Harag szivárog az ereimbe, ahogy farkasszemet nézek vele. Egymásnak feszül a két akarat. Vajon ki vet neki véget előbb? Hosszú másodpercek után végül megteszi, megszakítja a szemkontaktust, hogy visszaforduljon az ügyfeléhez.

Megfeszül a testem. Felbőszít az elutasítása. Összehúzom a szemem, és tovább figyelem. Ekkor megteszi. Visszanéz rám.

Nem bírja megállni.

Rákacsintok, és még innen is látom, ahogy elvörösödik. Elkerekedik a szeme. Nem számított rá, hogy észreveszem.

Helyes.

Pislog, majd megrázza a fejét, és visszafordul az ügyfeléhez.

Gideon megint mond valamit, de felőlem akár a közelgő világvégére is figyelmeztethetne, az sem változtatna semmin.

Elkezdődik a meghallgatás, én pedig órákig nézem a nőt anélkül, hogy elfordítanám a tekintetemet. Ahogy telik az idő, egyre meggyőzőbben és szenvedélyesebben érvel.

A hangja tekintélyt parancsolóan betölti a termet.

Lendületesen beszél. Nem szabad lekicsinyelni az erejét.

– Az ügyész úgy rángatta be az ügyfelemet ebbe a tárgyalóterembe, mintha közönséges bűnöző lenne… – De amikor találkozik a tekintetünk és mosolyra húzza a száját, majd rám kacsint, köpni-nyelni nem tudok.

A francba!

Olyan erő van benne, ami csodálatra méltó. Egy szenvedélyes nő. Múlik az idő, de én úgy érzem, mintha elrepülne.

Mire észbe kapok, Gideon oldalba bök; ideje indulni.

A teremben elszabadult a pokol, és Bernardhoz fordultak az ügyvédei. Nem lesz tárgyalás. Nem mintha ez bárkit is meglepne. Ennyire jó ez a nő.

Hála neki, szabadon távozhat az ügyfele. Nézem, ahogy kezet ráznak. Nézem, ahogy a férfi rámosolyog a nőre. Felix Bernard ugyanúgy néz rá, mint én, mint minden férfi a teremben.

Kígyószerű szeme kéjesen felcsillan, ahogy elképzeli maga alatt a nőt.

Ökölbe szorul a kezem, amikor az ügyvédnő visszamosolyog rá. Szakszerű és távolságtartó. Ennek ellenére a nő pillantása felébreszt bennem egy ösztönt.

Meg fogom kapni. Ellopom Bernardtól. Majd, ha ez megtörtént, a képébe dörgölöm, miközben minden lehetséges információt kicsikarok róla a nőből.

Igen, pontosan ezt fogom tenni. Meghoztam a döntést. Már csak meg kell valósítani.

– Mi a helyzet? – Gideon feszülten figyel engem.

– Az a nő – felelem, és biccentek az ügyvédnő elé.

– Skye Matthews?

Felkeltette a kíváncsiságomat. Ő lenne az a lány, akire gondoltam? Az biztos, hogy kurvára emlékeztet rá. Felidézem a múltat, és megjelenik előttem a képe.

A múltban találom magam, és megpillantok egy lányt. A mosolyát. Nem, nem is mosoly volt, hanem egy vigyor, egy kacsintás kíséretében…

Biztosan ő az.

– Részletesebben?

– A Stuarts, Finkel and Williams ügyvédi irodának dolgozik. – New York egyik legmenőbb cégének. – Kezdő munkatárs. Ami azt illeti, meglep, hogy a vezető partner átengedte neki az irányítást.

– Érdekes. – Ezt még a saját javamra fordíthatom. Seth Williams egy menyét, egy mocsok, aki a kellő árért hajlandó eladni Felix Bernardot annak, aki a legtöbbek kínálja érte, ez pedig én lennék.

– Mi jár a fejedben?

Mosolyra húzódik a szám. Fel akarom bérelni.

– Mivel visszavonulok, szükségem lesz egy ügyvédre… – Elhallgatok. Összeáll a terv. – Fel akarom fogadni.

– És ezt mégis, hogy gondolod? Nem fogadnak új ügyfeleket.

– Ez hadd legyen az én problémám.

– Mivel nekem is van némi közöm a visszavonulási terveidhez, azt hiszem, ennél a szarságnál azért jobb választ érdemlek.

Igaza van. Bármi legyen a következménye, valószínűleg neki kell majd eltakarítania.

Bólintok, és nekilátok beavatni a tervbe.

A végjáték ugyanaz lesz.

Skye Matthews ismét az utamba tévedt, és ezúttal ott is marad. Nem számít, mi történik. Vagy hogy mit érez ezzel kapcsolatban.

El van döntve a jövője.