A megtört

Második fejezet

Skye

Közhelyesen hangzik, de érzem magamon a tekintetét, mielőtt meglátnám. Mintha elcsendesülne a terem, és milliónyi szempár nézne rám, de csak egyet érzékelek.

Nincs szükség bemutatkozásra. Sem arra, hogy közöljék velem, ki ez az ember. Ha remete lennék, aki soha nem hagyja el a házát, akkor is tudnám. A hírneve megelőzte.

Tobias Kosta.

Újdonsült milliárdos. Hírhedten zárkózott. És határozottan a legjóképűbb férfi, akit valaha láttam.

A magazinfotók nem érnek fel a valósággal. Sem a megszámlálhatatlan kép az interneten. Sötét haj. A szeme, akár a halpikkely. Fakó, kék és metsző. Markáns állán tökéletesen borosta teszi teljessé az összhatást, de a napbarnított bőre sem utolsó, mintha most szállt volna le egy jachtról.

Úgy hallottam, az apja görög milliomos volt, az anyja pedig…

Nos, ez egy másik történet.

Ha igazak a pletykák, kolumbiai volt. Vagy legalábbis valaki Kosta családjából. Azt beszélik – és ismétlem, korlátozott információ áll rendelkezésre Tobiasről, mivel elzárkózik a nyilvánosság elől meg minden –, hogy a családja kapcsolatban állt Pablo Escobarral.

Nem biztos, hogy igaz. De mivel azt is mondják, hogy az országban keringő drogok felét ő vagy a családja hozta be, lehet, hogy van némi alapja ezeknek az állításoknak.

Nem számít. Függetlenül attól, hogy ki ő és mi az igazság, nem tudom levenni róla a szemem. Pedig muszáj, mert tudom, hogy mindjárt belép a bíró.

Mély levegőt veszek, megnyugtatom az idegeimet, majd megteszem. Megszakítom a szemkontaktust.

Nem szokásom elveszíteni a fejem. Nem vagyok az a fajta, aki beindul egy jóképű arctól. De a fenébe is! Mintha egyenesen a görög mitológiából lépett volna ki.

Egy isten.

Elfojtom a bennem kavargó érzéseket, és visszafordulok az ügyfelemhez.

Feltételezem, hogy Tobias miatta jött ide.

Riválisok. Azt beszélik, hogy mindkét üzletember az országnak ezen a részén terjeszti a drogokat. Nem tudom biztosan, hogy Tobiasnek mi a szerepe, de nyilván eleget tudok az ügyfelemről ahhoz, hogy tudjam, nem kispályás a pasas.

Azt is tudom, hogy nem szabadna Tobiasre gondolnom, arra kell koncentrálnom, amiért itt vagyok. Azért vagyok itt, hogy ejtsék az ügyet, mielőtt még elkezdődne. Felix Bernard túl okos és túl sok ügyvédet alkalmaz ahhoz, hogy esélyük legyen ellene.

Nem fogom hagyni, hogy per legyen belőle.

Nagy valószínűséggel a bíró még ma elutasítja az ügyet. Soha nem fog bíróság elé kerülni. Nincs bizonyíték, és mivel értek a munkámhoz, semmi kétségem a mai nap kimenetelét illetően. Ettől a pillanattól kezdve gyorsan telik az idő. Én beszélek. Indítványozom az ügy elutasítását. Ismertetem az ügyet a bíró előtt. Majd elcsendesül a terem, és várunk.

Meredten figyelek.

Eljött az igazság pillanata. Lassan múlik az idő, ahogy várok. Végül megtörténik. Az ügyet elutasítják. Nincs elég bizonyíték a tárgyaláshoz.

Megint sikerült.

Fiatal vagyok és elszánt. Lehet, hogy még csak kezdő ügyvéd vagyok, de tökéletesen végzem a munkám. Az a célom, hogy én legyek a legjobb ügyvéd, akit csak pénzért lehet kapni. Szükségem van arra, hogy a klienseim megbízzanak bennem. Azt akarom, hogy az ügyfelem…

– Szép munka volt! – szólal meg mellettem egy hang, kizökkentve a gondolataimból.

Szétnyílik az ajkam. Ez soha nem unom meg. De dicséret ide vagy oda, görcsbe rándul a gyomrom attól, ahogy Felix rám néz. Gyűlölöm ezt az embert. Hogyne gyűlölném? Ő a megtestesült gonosz. De végső soron ő is kulcsszerepet játszik a célom eléréséhez. Rávillantok egy hamis mosolyt.

– Köszönöm, Mr. Bernard.

– Felix. Hívj csak Felixnek. Azt hiszem, a mai nap után igazán tegeződhetnénk. Nem gondolod, Skye? – Ahogy szinte dorombolja a nevemet, összerezzenek, de ez még mindig nem minden. Közelebb hajol. – Elmehetnénk megünnepelni – duruzsolja, miközben végigsiklik rajtam a tekintete. Hátborzongatóan. Egy újabb ok, amiért utálom ezt az embert.

Ha nem lenne olyan fontos nekem, megmondanám neki, hogy hová menjen, de sajnos szépen kell viselkednem. A legjobb ügyvédnek… ennek kell lennem.

– Rettenetesen sajnálom, Felix. – Mocskosnak érzem magam, amikor kimondom a nevét. Rám tör a késztetés, hogy szappannal mossam ki a számat. – Van egy másik kötelezettségem is. Egy meghallgatás háromkor. Majd máskor.

Mézesmázos vagyok. Hadd higgye, hogy ez is egy lehetőség. Hogy talán van esélye. Pedig nincs.

– Szavadon foglak.

Semmi kétségem afelől, hogy így fog tenni. Lehajolok, felkapom a holmimat az asztalról, bepakolok a táskámba, és sarkon fordulok.

Elnézek a terem végébe, ácsingózva, hogy még mindig figyel egy szempár, de senki sem néz vissza rám. Már elment.

Titkon csalódott vagyok. Nem kéne így éreznem, ennyi idő után, amennyit veszélyes alakok között töltöttem, ám úgy tűnik, nem számít. Elűzöm a fejemből a gondolatot, és kisétálok az épületből. Még rengeteg dolgom van ma, és senki sem intézi el őket helyettem.