HARMINCKETTEDIK FEJEZETASHLEY
Nehéz volt a szemhéjam, amikor magamhoz tértem, és a fehér plafont bámultam. Bevilágított a nap, és lassan, hunyorogva néztem végig a szobán. Egy hotelszobára hasonlított, alig tudtam benne felfedezni az általam eddig ismert kórtermek nyomait. A kezembe infúzió volt kötve, de akárhogy fókuszáltam a lelógó zacskóra, nem tudtam elolvasni, mivel leheltek életet belém. A combomat nem éreztem, de letekintve hamar megértettem az okát. Lisa elernyedve borult az ágyra, és a feje már elviselhetetlenül nehéz volt, ahogy rajtam pihent.
– Lisa… – szólítgattam, és próbáltam a lábamat megmozgatni alatta.
– Mi?! Tessék? – riadt fel, és amikor meglátta, hogy ébren vagyok, egyből a nyakamba ugrott. Úgy szorított magához, hogy a levegőt is kipréselte a tüdőmből.
– Hol vagyo
