Enyém a végszó

Második fejezet

MÁSODIK FEJEZETASHLEY

Hajnal négy órakor arra keltem, hogy rezeg a telefonom. A bátyám hívott, és miután megláttam a nevét a kijelzőn, az arcomat a párnába fúrtam, és káromkodni kezdtem. Nem mintha álmomból ébresztett volna, mert egész este alig hunytam le a szemem, de azért lehetett volna benne némi tapintat. Igaz, én sem viselkedtem felnőtt módjára, mert már két napja hívogatott, és egyszer sem vettem fel neki. Nem volt hozzá elég lelkierőm, hogy a rendező hegyi beszéde után még az övét is végighallgassam. Soha nem fordult még ilyen elő velem. Még egyszer sem voltam annyira amatőr, mint két napja, amikor majdnem kirúgtak. Pedig most kellene a legjobb alakítást nyújtanom ahhoz, hogy betörjek végre a filmes szakmába, és ne csak kis mellékszerepek jussanak nekem egy másodrangú sorozatban. Mindig is egy főszerepre vágytam, egy olyan filmben, aminek a sikere előre borítékolható. Erre most itt ülök az ágyam szélén, és próbálom a maréknyi önbizalmamat összekaparni.

Tegnap szabadnapot kapott mindenki, hogy kicsit pihenhessünk. Ma viszont folytatódik a munka, és három óra múlva megérkezik értem az autó, ami elvisz a forgatási helyszínre.

Odasétáltam az ablakhoz, és a széles párkányra ültem, hogy onnan nézhessem az ébredező várost. A nagy bámészkodásban akaratlanul is az a pillanat jutott eszembe, amikor azt hittem, vége a karrieremnek. A hosszú forgatási nap vége…

Két nappal korábban

Meghallottam a jelzőkészülék hangját, ahogy a csapó táblarésze és a csapókar összeért, minek hatására összerezzentem. Egy alig észrevehető sóhaj kíséretében az előttem álló színésztársamra néztem.

– Tessék! – kiáltotta a rendezőasszisztens, és ezzel elindult a felvétel. A szövegen nem kellett gondolkodnom, hiszen nem először játszottuk el ezt a jelenetet, amelyik már a második nyomorult napja nem akart sikerülni, annak ellenére, hogy semmi nehézség nem volt benne. Csak ez a fránya csók, amit mi ketten nem tudtunk megoldani… De nagyon nem!

– „Bármire képes lennék érte” – szóltam a szerepem szerint az utolsó mondatokhoz érve, és kihívóan néztem a partneremre, akit Tyler Davis néven ismert a világ. Közelebb lépett hozzám, mire hátrálni kezdtem, és a mögöttem lévő asztalnak ütköztem. Ő a két kezét az asztallapra tette, foglyul ejtve engem a karjai között.

Nyeltem egy nagyot, ahogy a szerep megkívánta, de a félelmem valós volt, és mélyről tört fel belőlem. Féltem attól, hogy elrontjuk.

Ma is. Sokadszorra.

– „Bármire?” – nézett mélyen a szemembe, majd az ajkamat fürkészte. Eddig semmi probléma nem volt velünk. Vibrált közöttünk a levegő, mindketten kiéhezetten vártuk, hogy mozduljon a másik, majd hevesen tapadtunk egymás szájára.

Nos igen… fogjuk rá.

Mert ez a hevesség nem volt valami kellemes érzés, amikor koccant a fogunk. Aztán ott volt a nyelve. Vagyis fogalmam sincs, hol volt, mert egyszer sem dugta át a számba. Így a szenvedélyes csókunk olyan volt, mintha egy tátogó szájú, nyálas hallal csinálnám. Egy tucat pasit megcsókoltam már a kamerák előtt, és egyik sem esett nehezemre. De te, drága Tyler, bármennyire dögös pasi is vagy, csókolózni azt egyáltalán nem tudsz! Az arcom sajnos ezt el is mondta helyettem, anélkül, hogy szóra nyitottam volna a számat. Pech.

– Állj! – hallottam a rendező hangját, aki a kontrollmonitor mögül kinézett ránk, majd az asszisztensére, aki lemondóan megcsóválta a fejét. Mind láttuk ezt a néma kommunikációt, és – hogy palástoljam a szégyenérzetemet – lesütöttem a szemem. Nem hittem el, hogy ezen megakadunk. Teljesen nevetségesnek és borzasztóan amatőrnek éreztem magam.

– Újra! – utasított mindenkit a rendező, és visszaálltunk a kezdő helyre. Az operatőr intett a fejével, hogy készen áll, a fodrászom még odaugrott, és a kiugró hajtincsemet a fülem mögé tűrte. Találkozott a tekintetünk, és láttam, ahogy nyugalomra int a pillantásával. De nemcsak én voltam feszült, hanem rajtam kívül mindenki, amit nem is csodáltam. Azonban most nem lehetett ujjal mutogatni és mást hibáztatni. Itt és most meg kellett oldani a dolgokat.

Oké, nem lehetek ilyen elveszett! – doppingoltam magam az alatt a pár másodperc alatt, amíg újra nem forgott a kamera. Tylerre pillantottam, és győzködni kezdtem magam: Meg tudod csinálni, bassza meg! Csak egy rohadt csók!

– Csapó! – kiáltották, és én újra beszélni kezdtem. Már nem néztem a kijelzőn lévő számra, ami azt mutatta, hogy hányadik felvételnél járunk. A forgatási tervben csak pár órát szántak erre a jelenetre, és mi már sokszorosan túlléptük ezt az időt. Nagyon sok kockát használtunk el feleslegesen. Bele sem mertem gondolni, mi lesz azokban a jelenetekben, amikor az ágyban kell majd feküdnünk, és szeretkezést imitálnunk.

Viszont ennek a csóknak nagy jelentősége lesz, hiszen fontos szerepet kap a szerelmi szál a film végkifejletében, és azért szenvedünk vele, hogy tökéletesen visszaadjuk a forgatókönyvben leírtakat. Meggyőzően kellene az „eszemet vesztenem” ettől a pasitól, hogy értsék a nézők, végül miért hozott a karakterem olyan döntést, amilyet. Ugyanis Tyler személyesítené meg azt a férfit, aki miatt képes lennék a halállal is szembenézni.

De jelenleg a félelmeimmel sem tudtam.

– Állj! – kiáltotta újra a rendező ezt a rettegett szót, és felpattant a székből, majd elindult felénk. A testtartása és a heves mozdulata előrevetítette, milyen hangnemben fog hozzánk szólni.

– Mégis mi a fenét csináltok ti ketten?! – kérdezte ingerülten, és ugrált a tekintete kettőnk közt. Álltam a pillantását, pedig legszívesebben elfutottam volna. – Hát a kutyám szerelmesebben nyalja meg a fülemet, komolyan mondom!

Idegesen a hajába túrt, majd pár másodperc gondolkodás után újra megszólalt.

– Azt hittem, tegnap mindent megbeszéltünk. – Lemondóan sóhajtott. – Mindketten gyertek az irodámba! – mutatott rám és Tylerre, majd a körülöttünk lévő emberek felé fordult, és a tenyerét összecsapva azt mondta: – Mára ennyi, menjenek pihenni!

A rendező irodája tulajdonképpen nem is iroda volt, hanem egy félreeső hely a stúdióban, amit kisajátított magának, és ahol általában a pihenőidejét töltötte. Míg a többi stábtag pakolászott és elköszönt, mi ketten, mint két rossz tanuló, bűnbánóan álldogáltunk előtte. Kényelmesen helyet foglalt egy székben, és tanakodni kezdett.

– Ismertek engem, nem igaz? – kérdezte, de nem várt választ, mert folytatta: – Nem vagyok egy türelmes ember. Nem bírom az amatőröket, és nincs időm az alapvető dolgokat elmagyarázni. Arra ott volt a színészképző, basszátok meg! – Dobolni kezdett az ujjaival az előtte lévő kis asztalon, látszott rajta, hogy erősen tanakodik, mitévő legyen. – Legszívesebben mindkettőtöktől megszabadulnék!

Éreztem, hogy a torkom zsugorodni kezd, aminek következtében erős légszomjam támadt. Ha ez a pasi kitesz minket, akkor vége a karrieremnek! Majd a mellettem álló Tylerre mutatott, és közölte a döntését.

– Te mész! – jelentette ki, majd rám nézett. – Benned már túl sok kocka van, kapsz még egy esélyt.

Tyler álla majdnem földet ért a meglepetéstől. Neki, velem ellentétben, már volt neve a szakmában, és azért kapta meg a szerepet, mert kellett egy ismertebb színész is a produkcióba, akivel a moziba lehet csábítani a nézőket. Tyler pedig népes rajongótáborral rendelkezett, hiszen remek adottságai voltak. Ez igaz volt a külsejére és a színészi képességeire egyaránt. Ezzel ő is tisztában volt, azért nézett rám olyan dühösen, mintha én tehetnék az egészről.

– Jim, ezt nem mondod komolyan! – szólt a rendezőnek, aki ingerülten felpattant a székből.

– Pedig kurvára komoly voltam!

Összerezzentem a hangjától, amit ő is észrevett. Felém fordult, és nem kímélt engem sem.

– Ha már ilyen bizalmas hangnemet ütöttünk meg – kezdte, utalva arra, hogy a beszélgetés elég szabadszájúra sikeredett a nagy idegességben –, javaslom, húzd el innen a csinos kis segged, és vissza se gyere addig, amíg nem érzed képesnek magad a folytatásra! – Nagyot nyeltem. – Holnap szerzek Tyler helyett valakit, akit úgy kell megcsókolnod, hogy az egész stábnak felálljon tőle! Még a buziknak is! Értettük egymást?

Bólogattam. Nem voltam abban a helyzetben, hogy kikérjem magamnak ezt a hangnemet és stílust. Ezt el kellett viselnem, így jobbnak láttam nesztelenül elsétálni. Még hallottam, ahogy Tylernek magyarázott, és lehordta mindenféle szerencsétlen nyomorultnak, amiért egy ilyen egyszerű dolgot nem volt képes megoldani.