Az ura halála óta először gondolt férjhezmenésre. De erről rögtön eszébe jutott, amit az anyósa mondott. A szabadság kellett neki, azért nem volt maradása. És ha úgy is van? De nincs úgy, feleselt a büszkesége. Dehogyis tudná ő az urát elfelejteni. Nem olyan ura volt neki, hogy azt csak úgy elfelejthesse. Ennek a csöppségnek se mondhassa senki, hogy ilyen vagy olyan anyja volt. És sokáig elnézte a szuszogó gyereket, amint kis öklét a feje mellett hátracsapta. – Én kis mindenségem – mondta félhalkan könnyekkel a torkán, és lehajolt, hogy a takaró alól kirúgott piros talpacskáját megcsókolja.
Aztán, ha ébren is, ez az éjszaka is eltelt. Zsófi megszokta lassan a gerendában dolgozgató szuvakat és a petróleumlámpa nyugtalan fényében messze elvetődő árnyékát. A dereka átnyúlt az alvó Sanyi fölö
