Pordánné fagyott, húsos arcában megmozdultak a ráncok, s kicsi szemeiben feltüzelt az érdek. – Márpedig én azt mondom neked, Zsófikám, hogy sok mindentől megkíméled magad, ha odaveszel valakit. Az emberek ráérnek, aztán csak unalomból is forgatják a piszkos nyelvüket, kivált ha van, aki ráhagyja a szót. Én szólhatnék, de nem akarlak megríkatni. Van neked, szegény fejed, úgyis elég. De ládd-e, én tudtam ezt, azért is ajánlottam neked az Örzsikénket. Kapna az annyi lakást, amennyi kell neki; de én mindjárt rád gondoltam. Mondom, majd belátja az a Zsófi, hogy nem való neki egyedül. Nem afféle vidám özvegy az, aki nem akarja, hogy számolgassák, hányszor koccintottak éjjel az ablakán. Az Örzsi meg rendes, finom városi asszony, s négy mázsa búzát is megad egy évre.
Négy mázsa búza annyi volt az
