Kiszeláné érezte, hogy itt a nagy pillanat; egy kicsit habozott, hogy kiszolgáltassa-e húgát, a Pordánnét, de aztán kirontott. Mindenáron meg akarta hódítani ezt az asszonykát. – Az a béresivadék? Na, meg is mondtam a Panninknak, csak nem képzeled, hogy arra egy olyan asszony, mint a Zsófika, a fél szemét is rávesztegeti. Mert csodálkoztak rajta nagyon, hogy maga lakót vett, azt hitték, inkább ágyrajáróra van szüksége. De higgye el, azért van ez, mert csak egymást bolhásszák, mint a kutyák. Eszükbe nem jutna, hogy egy könyvet elolvassanak, a sok állásban az eszük is megzápul, és másnak érzik büdös szagát. – Csak tibennetek lenne annyi jó érzés, mint a Zsófikában – mondtam nekik.
Azzal annyiban is maradt, de másnap, hogy az asszonyság a konyhaajtóban kávézgatott, a Zsófi kezdte el újra. –
