Olykor a késő éjszaka is ott érte még Kiszelánét az első szobában. A nyári hold előtt felhők szaladtak el, s gyors esők áztatták fel az ablak alatt a kis kert kisült törökszegfűit. Sokszor egyáltalában nem is látták egymást, csak Kiszeláné alatt recsegett a szék, és Zsófi száraz, suttogó hangja bocsátotta szét a sötétben alvó bútorok közt a parasztcsalád titkait. A szülők éjszakai civódásai, az apa kalandjai, testvérek gyűlölködése, a férjfogás kicsinyes alattomosságai, mint valami fekete forrás vize szakadtak föl, és elegyedtek az éjszaka szelídebb vizeivel. A sötétség és Zsófi vádaskodó szenvedélye olykor-olykor Kiszelánét is elkapta. Elfelejtette, mivel tartozik magának és műveltségének, s kicsinyes, öregasszonyos siránkozásokkal szolgáltatta a kísérő kótázást Zsófi mániákus vádjaihoz.
