Zsófi nem merült bele annyira a maga új világába, hogy Kiszeláné leskelődő sértődöttsége ne zavarta volna. Különös, álmodozó játékaiból minduntalan visszarezzent a Kiszelánéval súlyosbított valóságba, s egy gyanakodó pillantással nyugtatta meg magát, hogy a hátsó szoba ablakán nincs elhúzva a függöny, s a hirtelen reccsenés nem azt jelenti, hogy valaki az ajtó mögött áll, s lesi, mikor nyomja le villámgyorsan a kilincset. Néha csak a rossz lelkiismeret lebbentette fel, máskor csakugyan a Kiszeláné toppant haza anélkül, hogy a gangon a cipője végigkattogott volna. Zsófi nagyon jól elértette, mit hangsúlyoztak ilyenkor a szolgáné sértődőtt húzódozásai: – Bemennék, de tudom, hogy maga fáradt mostanában: Átmegyek a postamesterékhez, mit ténferegjek a ma ga útjában. – Zsófi ilyenkor szinte szok
