Türelmesebb leszek, darálta Zsófi ezután, ha hajnalonta fölébredt, s a gyerek mellette pihegő testére eszmélt. Feje mellett fölve tett kezecskéje az anyja hajába tévedt, s amíg aludt, a száját éppen úgy csucsorítgatta, mint hajdan, amikor szopott. Vékony bőrén finom rángások szaladtak át, mint a vadászkutya testén, ha álmában nyulat kerget. Zsófi óvatosan fordult a hátáról oldalára, hogy a hozzátapadó testecske túlságosan gyorsan ne zökkenjen a fordulásnál keletkezett lyukba, s ahogy fokról fokra leengedte, úgyhogy a gyerek arca az ő hóna alá csúszott, végtelen gyöngédség dobbant meg a melle alatt.
– Vizet, anyu – nyögött föl a fiú anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét, s ő gyönyörködve nézhette az álomból kibontakozó arcot, amint a mohó száj sietve kortyoltja le a kis vizet, de a pohar
