Sanyi ezután mind többször szökött át a kerítésen, Zsófinak nem volt kedve és ereje csendőrködni. – Sanyika – kiáltott bele ebédidőben az üres udvarba, és Sanyika néhány perc múlva csakugyan előkerült, ujjacskáin és körmei alatt sár, de piros arcából boldogan tüzeltek a szemek. Megtörtént, hogy este már a vacsoránál elaludt, és Zsófi egy ízben odabenn találta, ott aludt a padlón.
– Agyonjátssza magát ez a gyerek – motyogta, s nem gondolkozott többet rajta. Egy idő óta már a főzéshez sem volt kedve; maradékokat melegített, egy kis rántottát habart össze; fényes politúrú bútorairól napszám nem verte le a port, s olykor délig is vetetlenül gőzölgött még az ágy. Ide-oda járt, kihozta a kamrából a zsíros edényt, és visszavitte s csak amikor visszaállította, akkor állt meg; – Mit is akartam vel
