Zsófi már csak akkor szidhatta magát, amikor Kiszeláné motozása rég elállt a konyhaajtó előtt, s ő azonmód, tehetetlenül találta magát az ágy előtt, ahogy a Kiszeláné pacsmagolását figyelte. Majd megsegíti a Jóisten, még a vigasztalással is ijesztgetni akarja őt ez a szipirtyó, mintha itt már a Jóisten segítségére volna szükség. Úgy érezte, hogy senkit, senkit sem gyűlöl annyira, mint ezt az öregasszonyt. Tekerjék ki elébb a nyakát, mint hogy ő is ilyen kárkívánó vénasszony legyen. Vacogva bújt a paplan alá, most vette csak észre, hogy átfázott. Hirtelen nagy félelem tekerte meg a szívét. Hátha mégis nagybeteg a Sanyi, lám, hisz ő maga is retteg tőle, alig meri a kinyújtott kezecskéjét megcsókolni. Édes, drága gyerekem, suttogta bele a verejtékszagú kis hálóingecskébe, s eleredtek a könnye
