Hosszú ideig tartott, mintha a szavaimnak, amelyek olyan hétköznapiak és egyszerűek voltak, át kellett volna törniük magukat a nyomorúság ködén, hogy megértessék magukat. Aztán bólintott egyet. Odamentem a géphez, elkezdtem érméket dobálni bele. Úgy éreztem, túlzás lenne megkérdezni, hogyan fogyasztja a koffeint, ezért a forró és édes mellett döntöttem, tej nélkül.
Két műanyag pohárral a kezemben ismét szembefordultam vele. Szerencsére már nem sírt, mert akkor jó eséllyel én is csatlakoztam volna hozzá. Ez volt az igazi történet, amelyről az újságcikk nem számolt be, ez volt a valóság a kórház folyosóin vagy a liftekben hallott pletykák mögött. Itt volt egy férfi, aki talán örökre elveszítette a nőt, akit szeretett, és a meg nem született gyermeküket. Ki ne tudta volna átérezni a fájdalmá
