Akinek ez a pár másodperc elég volt ahhoz, hogy a nyilván hozzá is eljutott hírekből összerakja a történteket:
− Garcia doktornő… ugye?! − mérte végig őt egy szomorúan mindentudó pillantással. − Odakint megvárlak! − fordított hátat neki…
És minden bizonnyal tényleg ki is sétált volna a partra…
Ha Paul, a lelkével érezve a veszteséget, hirtelen el nem kapja a jobb felkarját:
− Maradj! − húzta vissza magához…
Egy véget érni nem akaró gyengéd-erőszakos ölelésre…
Végre-valahára teljesen megfeledkezve Manuról.
Pár percre erejéig.
Amíg csak Thya létezett a számára…
***
− Tudod mióta vártam már erre? − dőlt hanyatt a mögöttük zöldellő növényzet ide vagy oda, a vörös homokjával letagadhatatlanul marsi fövenyen a nő… és onnan nézett vissza a vízből pár lépéssel utána kisétáló Paulra: − M
