Halálos szertartás

ELSŐ FEJEZET-2

– Kérek minden elérhető adatot Alice-ről. A vezetékneve ismeretlen. Az anyja Brenda, leánykori neve Wojinski, anyai nagyszülei Frank és Sally Wojinski.

Feldolgozás folyamatban…

Eve az ujjaival dobolt az asztalon, és miután eltüntette a gyors vacsorát, egy cetlire felírta a képernyőre kiíródott adatokat.

A keresett személy Alice Lingstrom. Szül. 2040. június 10. Elsőszülött, Jan Lingstrom és Brenda Wojinski házasságából született egyetlen leánygyermek. Lakhelye: New York City, Nyugati Nyolcadik utca 486, 4B lakás. Testvére James Lingstrom. Szül. 2042. március 22. Végzős egyetemista. Két szemeszter a Harvardon. Magas szintű antropológiát és középszintű mitológiát hallgatott. A harmadik szemesztert elhalasztotta. Jelenleg a Lélekvadász tisztviselőjeként dolgozik. A munkahelye címe: New York City, Nyugati Tizedik utca 228. Családi állapota: hajadon.

Eve megnyalta a szája szélét.

– Priusz?

A rendőrségi aktákban nem szerepel a neve.

– Ez teljesen rendben lévőnek tűnik – morfondírozott Eve. – Kérem a Lélekvadász adatait.

Lélekvadász. Boszorkánysággal foglalkozó bolt, ahol konzultációkat is tartanak. Tulajdonos: Isis Paige és Charles Forte. Három éve nyitották a Tizedik utcai üzletet. Éves bruttó bevételük százhuszonötezer dollár. Engedéllyel rendelkező papnők, herbalisták és hipnoterapeuták is találhatóak az üzletben.

– Boszorkányok? – dőlt hátra dühösen morogva Eve. – Hát az meg miféle társaság? Jézusom. Kik lehetnek ezek?

Boszorkányság. Egyszerre vallás és mesterség. Azon az ősi, természetbe vetett hiten alapszik, amely…

– Állj – fújta ki Eve a levegőt. Nem a boszorkányság definícióját kereste, hanem arra várt volna magyarázatot, hogy egy kőkemény nyomozó unokája hogy keveredett varázslatokban és kristálygömbökben hívő társaságba.

És arra, hogy miért akart ez a bizonyos unoka egy titkos találkozót.

Úgy döntött, hogy ezt a legkönnyebben úgy derítheti ki, ha bő huszonnégy óra múlva megjelenik az Aquarian klubban. A jegyzetet az asztalán hagyta. Könnyű lenne félvállról venni az ügyet, gondolta, ha nem egy olyan ember unokája kérte volna a találkát, akit fölöttébb tisztelt.

És ha nem pillantotta volna meg azt az alakot az árnyékban. Az alakot, aki – és ezt teljes bizonyossággal állíthatta – nem akart látszani.

Az irodájából nyíló fürdőszobába ment, és vetkőzni kezdett. Jó lenne, ha Mavist is magával tudná vinni. Eve érezte, hogy az Aquarian klub pontosan megfelelne a barátnője ízlésének. Félrerúgta a farmerét, majd előrehajolt, hogy kinyújtóztassa magából egy hosszú nap görcseit. Közben azon gondolkodott, milyen lehet az előtte álló, hosszú éjszaka.

Semmi sürgős dolga nem akadt. Az utolsó gyilkossági ügyét lezárta, és így ő, valamint a segítője is le tudta aludni a napi nyolc órát. Talán pár órán keresztül nézhetne valamit a tévében. Vagy kihozhatna egy pisztolyt Roarke fegyverterméből, és lövöldözhetne a hologramokra, amíg fel nem emészti felesleges energiáit.

Eddig még nem próbálta ki a férje automata rohamfegyvereit. Talán érdekes lenne megnézni, hogy birkózott meg egy korabeli zsaru az éles helyzetekkel a Városi Forradalom idején.

Belépett a zuhany alá.

– Teljes erejű, lüktető vízsugarat kérek – parancsolta. –Harminchét fokosat.

Azt kívánta, bárcsak a karmai közé kaparinthatna egy gyilkossági ügyet. Valamit, amibe teljes erőbedobással belevethetné magát. A fenébe is, ez szánalmas. Eve rádöbbent, mennyire egyedül érzi magát. Kétségbeesetten próbálta másra terelni a gondolatait, pedig még csak három nap telt el azóta, hogy Roarke elutazott.

Hiszen mindketten élték a saját életüket, vagy nem? A találkozásuk előtt és a házasságkötésük után egyaránt. Mindkettejük foglalkozása nagyon sok időt követelt. A kapcsolatuk működött, és ez folyamatosan meglepte Eve-et, mivel mindketten független személyiségnek tartották magukat.

Krisztusom, pedig milyen szörnyen hiányzott a társasága. Utálkozva dugta fejét a vízfüggöny alá, és hagyta, hogy a zuhany kimossa belőle a napi gondokat.

Amikor egy kéz siklott végig a csípőjén, majd a melleihez ért, a teste finoman megremegett. De a szíve ugrott egy nagyot. Ismerte a hosszú, finom ujjaknak az érintését, a széles tenyér mintázatát. Hátrahajtotta a fejét, ezzel hívta magához a vállait csókoló ajkakat.

– Mmm. Summerset, te vadember.

Fogak haraptak a bőrébe, és kuncogni kezdett. Egy hüvelykujj masszírozni kezdte szappanos mellbimbóját, amitől viszont kéjesen felnyögött.

– Nem fogom kirúgni – siklott le Roarke keze a combjai felé.

– Pedig megérne egy próbát. Visszajöttél… – nyögte ki Eve, miközben a férje síkos ujjai gyakorlottan siklottak be a testébe, amitől megfeszültek az izmai, és ismételten felnyögött. – Korábban – fejezte be egy kirobbanó lélegzettel. – Istenem.

– Mondhatni épp jókor – fordította meg Eve-et Roarke, és miközben felesége csak remegett, és igyekezett kipislogni szeméből a vizet, egy hosszú, falánk csókkal rátapadt az ajkaira.

A hazafelé vezető, végtelennek tetsző úton folyton csak rá tudott gondolni. Erre, csakis erre – hogy megérinti, és belekóstol, és hallja, hogy ugyanolyan kapkodva szedi a levegőt, akárcsak ő. És Eve most itt állt előtte, meztelenül, hozzá hasonlóan reszketve.

A sarokba szorította, megragadta a csípőjét, és lassan felemelte.

– Hiányoztam?

Eve szíve vadul dobogott. Roarke csupán pár hüvelykre volt attól, hogy beléhatoljon, megtöltse, felrobbantsa.

– Nem különösebben.

– Hát, ebben az esetben… – csókolta meg könnyedén az arcát –, hagyom, hogy nyugodtan befejezd a tisztálkodást.

Eve egy szempillantás alatt átfogta lábaival Roarke derekát, és belemarkolt a férfi vizes sörényébe.

– Ha megpróbálod, haver, halott ember vagy.

– Akkor, hogy megóvjam a testi épségem… – siklott bele lassan Roarke, és figyelte, hogy válnak Eve szemei üvegessé. Újra az ajkaira zárta a száját, és érezte, ahogy Eve forró lélegzete a tüdejébe áramlik.

Lassú volt az aktus, sikamlós, és sokkal lágyabb, mint ahogy azt előtte elképzelték. A kielégülés úgy köszöntött rájuk, mint egy elnyújtott sóhaj. Eve csípője a férje derekának feszült.

– Isten hozott itthon.

Már ki tudta venni igéző, kék szemeit, az egyszerre ördögi és angyali arcát, és az ajkát, ami valahogy egy rímeit vesztett költőre emlékeztette. Sima, fekete haján vízcseppek csillogtak, széles vállain feszültek az izmok.

Eve mindig megrázkódott, ha a férje szemébe nézett, ha az visszatért rövid távollétéből. Kételkedett benne, hogy valaha is fel tudná fogni: Roarke nemcsak akarja, hanem szereti is őt.

Mosolyogva túrt bele vizes hajába.

– Minden rendben megy az Olympuson?

– El kellett rendeznem néhány apróbb késedelmet. De semmi olyasmi, amivel ne tudnánk megbirkózni – és Eve tudta, hogy a bonyolult, űrben keringő szórakoztató központ pontosan a határidő leteltekor fogja megnyitni kapuit, mivel Roarke nem tűrt semmiféle eltérést a tervtől.

A férfi egyetlen parancsszóval elzárta a testüket ostorozó vízsugarakat, majd amikor Eve be akart lépni a szárítócsőbe, elővett egy törülközőt, és beleburkolta.

– Kezdem megérteni, miért itt élsz, amikor nem vagyok itthon. Én is képtelen voltam aludni az elnöki lakosztályban – húzta elő a következő törülközőt, ami Eve hajára került. – Túl magányos voltam nélküled.

Eve egy pillanatra hozzásimult, csak hogy érezze a teste megszokott érintését.

– Kezdünk egészen csöpögősek lenni.

– Nem bánom. Mi, írek olyan szentimentálisak vagyunk.

Miközben Roarke a fürdőköpenyek felé fordult, Eve elvigyorodott. Igaz, hogy a hangján hallatszott az akcentus, de kételkedett benne, hogy az üzlettársai vagy az ellenségei közül bárki is szentimentálisnak tartaná.

– Nem szereztél újabb zúzódásokat – vizsgálta meg a férje, miközben felsegítette rá a köpenyt, mielőtt önállóan felvehette volna. – Ez azt jelenti, hogy akadt pár csendes napod.

– Többnyire. Csak egy fickóval akadtunk össze, aki túlbuzgón viselkedett egy bárcással szemben. Szex közben megfojtotta – kötötte össze derekán az övet Eve, majd kisimította a vizet a hajából. – Elmenekült – vont vállat, miközben belépett az irodájába. – De pár órával később előkerült, amikor szerzett magának egy ügyvédet. Az ügyész gondatlanságból elkövetett emberöléssel fogja vádolni. Peabodyra hagytam az ügyet, a kihallgatást is beleértve.

– Hmm – sétált Roarke egy falba süllyesztett szekrénykéhez, ahonnan elővarázsolt egy palack bort. – Akkor valóban csendben teltek a napjaid.

– Aha. Ma este elmentem a búcsúztatásra.

Roarke homlokán előbb megjelent egy barázda, majd kisimult.

– Igen, persze, már említetted. Bocs, hogy nem értem haza időben, és nem állhattam melletted.

– Feeneyt nagyon megviselte az eset. Könnyebb lett volna, ha Frank szolgálatteljesítés közben megy el.

Roarke összevonta a szemöldökét.

– Jobban viselte volna, ha a kollégátokat lelövik, mint ezt a szép, békés halált?

– Csak könnyebben fel tudta volna dolgozni, ez minden – bámult bele Eve a borába. Úgy vélte, nem lenne most bölcs megemlíteni, hogy ő is jobban szeretné, ha a halála gyors és erőszakos lenne. – Habár történt egy furcsaság is. Találkoztam Frank családjával. Az idősebb unokája természetfeletti jelenségekkel foglalkozik.

– Micsoda?

– Abból tudom, amit elmondott, na meg az adatokból, amit a hazaérkezésem után lekértem róla.

Roarke kíváncsian felemelte a poharát, és kortyolt egyet a borból.

– Elindítottál rá egy utánkeresést?

– Csak egy gyors ellenőrzést. És azt is csak azért, mert ezt adta – ment Eve az íróasztalához, és felcsippentette a noteszlapot.

Roarke gondosan megszemlélte.

– Földlabirintus.

– Mi?

– Ez a jel itt. Kelta eredetű.

Eve megrázta a fejét, és közelebb hajolt.

– Te ismered ezeket a fura dolgokat.

– Nem, egyáltalán nem furák. Végül is a keltáktól eredeztethetőek. Ez az ősi labirintusszimbólum mágikus és áldott.

– Nos, ez mindenesetre egyezik. Valami boszorkányságba vagy mibe keveredett. Elkezdett egy nagyon magas szintű képzést. A Harvardon. De abbahagyta, és elment egy nyugati boltba kristálygömböket és varázsnövényeket árulni.

Roarke ujja hegyével végigsimította a jelet. Régebben látott már ilyet, és másmilyeneket is. Dublini gyermekkorát átszőtték a vad bandák és az istenfélő csoportok kultikus szimbólumai. Persze egyszerre használták vallási tárgyként, és a gyilkosságaik mentségeként.

– Nincs valami ötleted, hogy miért akar veled találkozni?

– Nincs. Szerintem azt hiszi, látta az aurámat, vagy valami ilyesmi. Mielőtt Mavist bevarrtam volna zsebmetszésért, egy mutatványos mágussal futott. Ő mesélte, hogy az emberek hatalmas összegeket hajlandóak fizetni, ha azt mondod nekik, amit hallani akarnak. És még annál is többet, ha kimondod, amit nem akarnak hallani.

– Éppen ettől virágzik az illegális és a legális üzleti élet – mosolygott rá Roarke. – De azt hiszem, mindenképpen el fogsz menni, hogy találkozz vele.

– Persze. Ezt már eldöntöttem.

Természetesen el fog menni. Roarke ismét a cetlire pillantott, majd félretette.

– Elkísérlek.

– Azt akarja…

– Nem igazán érdekel, hogy mit akar – hajtotta le Roarke a borát egy olyan ember mozdulatával, aki hozzászokott, hogy megkapja, amit akar. – Nem fogok zavarni, de veled megyek. Az Aquarian klub tulajdonképpen ártalmatlan, de sokszor bejutnak a kellemetlenkedő alakok is.

– A velük való foglalkozás teszi ki az életem nagy részét – jelentette ki komolyan Eve, majd megvakarta a fejét. – Ugye nem a tied az a klub?

– Nem – mosolyodott el Roarke. – Szeretnéd?

Eve felnevetett, és megfogta a férje kezét.

– Gyere. A következő pohár bort az ágyban is megihatjuk.

• • •

Eve a szextől és a bortól ellazulva nyugodt álomba merült, miközben ráfonódott Roarke-ra. Ő lepődött meg rajta a legjobban, amikor két óra elteltével teljesen éberen pattantak fel a szemei. De nem az egyik megszokott rémálma ébresztette fel. Nem rettegett, nem érzett fájdalmat, nem reszketett, és a bőrén nyoma sem volt izzadságnak.

Ennek ellenére egy csapásra feleszmélt, és a szíve nem bírt megnyugodni. Csak feküdt, bámulta a hatalmas üvegtetőn át bekacsintó csillagokat, és hallgatta a mellette alvó Roarke nyugodt, egyenletes légzését.

Megmozdult, az ágy lábára nézett, és csaknem felsikoltott, amikor a sötétben egy szempár parázslott fel. Csak ekkor tudatosult benne a bokáira nehezedő súly. Galahad, gondolta, és lehunyta a szemét. A macska beszökött a szobába, és felugrott az ágyra. Ez ébreszthette fel, nyugtatgatta magát. Csak ez, nem más.

Megnyugodva az oldalára fordult, és érezte, hogy Roarke álmában átöleli. Szorosan a férje mellé bújt, és lehunyta a szemét.

Csak a macska, gondolta álmosan.

De meg mert volna esküdni rá, hogy a távolból monoton kántálás hallatszik.