22. FEJEZETGondolhatnám, hogy valóban egy kis lotyó, de nem tehetek róla, kattogok ezen az egészen. Esélyt, lehetőséget látok benne, mert a neve sokat jelent itt Venezuelában. Az apja minden társadalmi réteget meg tud szólítani, a legjobb vezető, akit kívánhat egy ország. Tudom, sokan nem így látják, Hugo Chavez azonban vitathatatlanul karizmatikus személyiség, még ha olykor meg is gyűlik vele a bajom.
Belépek a szobába, ott ül a kanapén, alig mer rám nézni. Egy hang nélkül leülök vele szembe, és szemtelenül az arcába bámulok. Olykor elfordul, de újra és újra erőt vesz magán, próbálja állni a tekintetemet. Az asztalra készített innivalóra néz, láthatóan szomjas, mégsem iszik.
A felkarján több folt is éktelenkedik, valaki erősen megszorongathatta őt. Összezárja a combját, valószínűleg azt
