23. FEJEZET– Ideges vagy? – kérdezi Manuel, mire megcsóválom a fejem.
Szögezzük le, hogy ez az év legidiótább kérdése volt. Tekintettel arra, hogy Hugo Chavezzel találkozom, és a képébe mondom, hogy tudok az eltitkolt gyermekéről. Muszáj. Nem hiszem, hogy sok időnk van már. Folyton betegeskedik, és már az sem titok, hogy rákos.
– Mondjuk úgy, hogy sok függ ettől a megbeszéléstől.
– Szerintem, Jesus, nem jól teszed, hogy nyílt lapokkal játszol.
Intek neki, megállok, és szembefordulok vele. Lecövekel, majd hosszan a szemembe néz. Faképnél hagyom, bemegyek az épületbe, ahol már vár rám egy ember, aki az irodájába kísér.
* * *
Évtizedeket öregedett… A végtagjai soványak, lóg a kezén a bőr, de az arca püffedt, akár egy alkoholistának. A szemében ott a megszokott tűz, de tudom, amit már eg
