27Amikor felébredek, szorosan csukva tartom a szememet, a rémálom Kimmel lassan eltűnik. Hallom, hogy mellettem pittyegnek a gépek, érzem az orromban a kórházi ágynemű steril szagát, egy kéz könnyedén, gyengéden simogatja a karomat.
Biztosan nagyon beütöttem a fejemet a viharban. Annyira, hogy megint a kórházban kötöttem ki. Annyira, hogy azt vizionáltam.
– A rózsáim belefulladnak ezekbe a nyári viharokba. Miért nem…
– Anya – recsegem, miközben kinyitom a szememet, és megkönnyebbülök, hogy Kim képét anya profilja vette át, a színek élesek és élénkek. Körülnézek a helyiségben, túl gyenge vagyok, hogy felüljek, túl zavart, hogy mindent felfogjak, az agyam lassított felvételben működik.
Anya újra rám néz, levegő után kapkod, aztán össze-vissza csókolgatja az arcomat, a szeme könnybe lábad
