3. FEJEZET
Hárman üldögéltünk a tengerparton: Harry Hughes, Allan és én.
A sziklákat szakadatlanul öntözték a dagály hullámai. Beláthatatlan messzeségben apró bárányfelhők vonultak délnek. Gyönyörű naplemente volt. A kobaltkék tengeren az alkony aranylétrája nyúlt végig. A szél most sem nyugodott. Hol erősre dagadt, hol szellővé zsugorodott, de állandóan hullámokat hasított a víz felületén. A sós levegő az arcunkba csapott és összekuszálta haj–fürtjeinket. A nap utolsó erőlködéssel lövellte bíbor sugárkévéit az ég kék kárpitjára és a felhők átlátszóan fehér tömegére. A sirályok éhes rikoltozással hasították a levegőt. Néha a tenger Ahasverusa is megjelent, méltóságteljesen lebegve a magasban, majd hirtelen kanyarodással alábukott, óriási szárnyai feketén váltak el a naplemente arany hátt
