11. FEJEZET
A detektív könnyedén átvetette magát a kőfalon, én is követtem a példáját. Benn voltunk a parkban. A fák sötét tömege fenyegetően meredt a magasba.
– Ezer szerencse, hogy a bolondos Drexler kutyái már az égi vadászmezőkön futkároznak – suttogta Hughes.
Csöndesen osontunk a kastély felé. Világosságot egyik ablakban sem láttam. Minden csöndes volt, csak a tenger morajlása hallatszott a sziklák felől. A detektív óvatosan kinyitotta a kaput, és rögtön visszazárta, mihelyst a folyosón álltunk. Nesztelenül fölsuhantunk a lépcsőn az emeletre. Nem bírtam leküzdeni borzongásomat, mikor megint Ellen Wreight szobája előtt álltunk. Hughes valamit babrált a zárral. Halk csettenés hallatszott: az ajtó kinyílt… és a következő pillanatban benn álltunk a szobában.
– Most következik a nehe
