18. FEJEZET
Este tíz óra felé járt az idő.
– Kik mentek el Manders tisztelendőhöz? – kérdezte Hughes.
– Csak hárman – válaszoltam. – Patricia, a lord és Allan. Drexler már bizonyára valahol a lombok között trónol, valamelyik fa tetején.
– Darwinnak igaza volt – dörmögte Hughes –, ettől függetlenül azonban kezdem megszeretni ezt a Drexlert. Jól mondtad tegnap; olyan, mint az igazi kopó. Ha rávezették a helyes nyomra, akkor örökké a sarkában marad az üldözöttnek. Nem lehet többé lerázni. De kezdjünk el vetkőzni, remélem nem zavar, ha a redőnyt nem húzzuk le?
Csakhamar az ágyban voltunk, és Hughes leoltotta a villanyt.
– Most már kezdhetjük is újra az öltözködést – mondta a detektív vidáman –, de sajnos, sötétben kell maradnunk.
Tízpercnyi várakozás után a detektív az ablakhoz suhant,
