19. FEJEZET
Másnap sem tudtam megszabadulni attól a kellemetlen érzéstől, hogy az éjszakai kudarcnak én voltam az oka. A detektív ugyan egyetlen szóval sem említette a történteket, de éreztem, hogy a hallgatása is szemrehányás.
Csodaszép reggel volt. Ha ez az átkozott rejtély megoldódott volna, akkor most minden okom meglenne az elégedettségre. Patricia mellettem ült, és úgy találtam, hogy ma különösen elragadó. Köröskörül élénk napfény táncolt a levelek zöld pompáján, a tenger felől friss levegő áramlott felénk.
Rajtunk kívül Hughes és Allan ültek az asztalnál. Peters az asztalra tette a reggelit, Patricia kitöltötte a kávét a csészékbe. Hughes a kenyér után nyúlt, de véletlenül lelökte a sótartót.
– Remélem, ez nem jelent szerencsétlenséget – dörmögte, miközben lehajolt a sótartóért
