Halálos hűtlenség

ELSŐ FEJEZET-2

– Oké. Itt vannak a szerszámai. Egy véső, egy kalapács. Kődarabok az asztalon, a padlón. Szólt a zene, a lámpa égett. Az utcáról nemigen lehetett látni, ahhoz túl messze állt az ablaktól. Ő viszont ki tudott nézni, ha akart.

– Dulakodásnak nincs nyoma. A kiömlött kávé… – nézett a foltra homlokráncolva Peabody. – Valaki elindul felfelé… valószínűleg az, aki utána hívta a kilenc-tizenegyet, igaz? Meglátja a holttestet, elejti a zacskót meg a kávét. Placcs.

– Úgy tűnik. Lopásnak, rablásnak sincs nyilvánvaló jele idefent. Sok kész és félkész szobor. Sok kő, fa és szerszám. A gyilkos belép… az ajtót alaposan meg kell majd vizsgálni, hogy nem törte-e fel a zárat… feljön a lépcsőn. Fogja azt a pörölyt… ott, azon a másik munkaasztalon több hasonló is van… és puff.

Felemelte a mutatóujját és a levegőben körberajzolta a padlón heverő testet.

– De az is lehet, hogy az áldozat együtt volt valakivel az ágyban. Aztán a partnere feljött vele ide. Veszekedtek… vagy már lent elkezdtek veszekedni. A nőnek elege lett, bekapcsolta a zenét és kézbe vette a szerszámait. És abban a pillanatban, amikor az emberek el szokták veszíteni a józan eszüket, a másik felkapta a pörölyt és lesújtott a fejére. Valószínűleg többször is. Aztán: „A fenébe!” Vagy: „Megérdemelte.” És elhúzott innen.

– A szomszéd talán látott valakit.

– Mindenképpen rá fogunk kérdezni. – Eve a vértócsát gondosan kikerülve fogta a helyszínelő készletet és leguggolt. Megállapította az áldozat személyazonosságát és hangosan belemondta a rögzítőbe.

– Hivatalosan azonosítom az áldozatot: Aryel Byrd, lakcím a tetthely, huszonhét éves. Peabody, én foglalkozok a holttesttel. Menj le és kezdj a hálószobában. Nézd meg, találunk-e ujjlenyomatot vagy DNS-t a borospoharakon.

A sebek megvizsgálásához nem volt szükség mikroszemüvegre.

– A sérülések alakja és nagysága alapján legalább két ütés érte a koponyát. Mivel a gyilkos itt hagyta a fegyvert, könnyen azonosítható. Bizonyítékzacskóba teszem.

Beletette egy zacskóba, lezárta, felcímkézte és félretette.

– Az áldozat védőkesztyűt, munkavédelmi bakancsot és védőszemüveget visel.

Előrehajolt és a védőszemüvegen keresztül belenézett az áldozat üveges tekintetű szemébe. Aztán elővette a hőmérőjét, hogy megállapítsa a halál beálltának az időpontját.

– A halál beálltának az időpontja huszonkét óra negyvennyolc perc. A halál oka: tompa tárggyal a koponya hátuljára mért ütések. Az orvos szakértő majd megerősíti.

Mivel az áldozat körülbelül öt láb három hüvelyk magas és talán száz font súlyú volt, Eve nem hívta fel Peabodyt, hogy segítsen megfordítani.

– Igen, balra zuhant el, és zúzódás látható a jobb arccsontján, ahol a padlónak csapódott. Nagyot zuhant. – Felemelte a szabadidő felső alját. – Előbb az asztalnak esett, fogadni mernék, hogy eltört egy bordája. Két erős ütés hátulról. Az áldozat előrezuhan, de az asztal le van csavarozva, tehát nem csúszik arrébb. Aztán a bal oldalára esik. Szerintem ekkor sújtott le másodszor is a gyilkos, és a második ütéstől fordult úgy az áldozat feje, hogy az arca jobb oldalára érkezett. Már azelőtt meghalt, hogy leért volna.

A vérfoltra ügyelve elhátrált a holttesttől, felegyenesedett, elővette a ’linkjét és hívta a halottszállítót meg a takarítókat.

Aztán ismét leguggolt és megvizsgálta az elviteles zacskót. A mutatóujjával megbökte az egyik muffint.

Még friss, állapította meg, tehát ma reggel sütötték.

Megjelölte a zacskót és a tartalmát a takarítóknak.

Ezután körbement a műteremben. Szerszámok, ponyvák, egy mini AutoSéf, egy parányi hűtő, benne ásványvíz és két energiaital. A sarokban egy festőállvány néhány vázlattal.

És természetesen fa meg kő. Néhány darab elkészültnek tűnt – akadt köztük törékeny és masszív, durva is. Arcok a kőben, egy meztelen nő, egy meztelen férfi, egy meghatározhatatlan nemű pár ölelkezés közben.

Egy összegömbölyödve alvó sárkány fából, egy lábujjhegyen álló nő, egy sokágú fa, a törzsén alig kivehető arccal.

Valószínű, hogy az áldozat valamennyire sikeres volt, gondolta Eve. Nem értett a művészethez, de az alkotások még benne is megszólítottak valamit.

Vagy sikeres volt, folytatta a töprengést, miközben elindult lefelé, vagy valaki támogatta. Egy ilyen helyet a West Village-ben nem olcsón adtak ki.

Körülnézett a nappaliban.

Felfordulásnak semmi nyoma.

Egy fali képernyő, egy kényelmesnek tűnő, sötétrózsaszín-világoskék-sötétzöld csíkos kanapé. A padló nagy részét vastag szőnyeg borította – valószínűleg az alsó szomszéd érdekében. Az étkezőrészt egy négyszögletű asztal jelölte ki, ugyanolyan sötétrózsaszín színben, mint a kanapé. Négy szék, két kék és két zöld. Virágok egy kőből – márványból? – faragott vázában.

A virágok nagyon frissnek látszottak.

Semmi rendetlenség, gondolta, hacsak a falakra lógatott képeket nem számítja valaki annak. Mindenféle képek voltak: bekeretezettek és csak úgy felragasztott vázlatok is.

Bepillantott a konyhába. Egy pult és egy vörösboros palack, talán fél pohár itallal. Megjelölte a takarítóknak.

A több évtizedesnek látszó hűtőben még több bor, egy kis sajt, joghurt és néhány energiaital. Egy régi AutoSéf – megnézte, mit programoztak rajta utoljára.

A mosogató üres.

Kiment és megállt a vendégszobaként is funkcionáló dolgozószoba nyitott ajtajában Rendezett, tiszta, színes. Az ágy bevetve, a párnák felrázva.

Valaki – talán az áldozat – egy freskót festett az egyik falra. A kép utcai festőket ábrázolt az állványaikkal, a háttérben elsuhanó kocsikkal.

Az ablak alatti íróasztalon talált mini adattároló és kommunikációs egységet megjelölte az ENyÜ-nek, aztán tovább ment.

A fürdőszoba szintén tiszta és egyszerű volt. Kinyitotta a kézmosó fölötti tükrös szekrényt, talált néhány vény nélkül is kiváltható gyógyszert, fajtánként csoportosítva. Belekukkantott az öltözőasztal fiókjaiba és szekrénykéjébe, aztán kiment Peabodyhoz a hálószobába.

Peabody csípőre tett kézzel, homlokráncolva nézte a helyiséget.

A vetetlen ágy két oldalán egy-egy éjjeliszekrény állt, egy-egy éjjelilámpával és ujjlenyomat-rögzítő poros üvegpohárral. Az egyetlen ablaknak volt redőnye – de nem volt leengedve.

– Azt akartam, hogy lásd – fordult felé Peabody –, mielőtt bezacskózom a poharakat. Mind a kettőn vannak ujjlenyomatok. Az áldozaté a jobb oldali. A bal oldalin lévők nincsenek a rendszerben. A labor biztos fog DNS-t találni a poharakon és az ágyneműn.

– Igen, ez nem alvási üzemmód. Megnézted az éjjeliszekrények fiókjait?

– Egy tablet, az áldozat ’linkje, egy vázlatfüzet és ceruzák egy dobozban, a jobb oldali fiókjában. A bal oldali üres. A ’linkre tegnap délután óta nem érkeztek hívások vagy üzenetek, és nem is küldött róla semmit. Aztán estefelé egy üzenet. Ellenőriztem a számot, egy bizonyos Gwendolyn Huffmané.

– Mi állt az üzenetben?

– Csak ennyi: Már alig várom a munkát. Az áldozat visszaírta, hogy ő is alig várja, mire az üzenet küldője azt válaszolta, hogy hamarosan találkoznak, és nem fog üres kézzel jönni.

– Nem írta le egyértelműen, hogy mikor. Zacskózd be az ENyÜ-nek. Se óvszer, se szexjátékok – tette hozzá Eve. – Se itt, se a fürdőszobában. A szekrény?

– Csak ruhák, cipők, két táska… egy nappalra, egy estére. Két gurulós bőrönd, a kisebb a nagyobban. Nem volt ruhamániás – tette hozzá Peabody, miközben Eve odalépett a szekrényhez, hogy a saját szemével is lássa.

– De amije volt, azt fajta szerint rendezte. Munkaruhák, utcai ruhák, egy alap fekete ruha, és két olyasmi, amit én bulizó szettnek neveznék. A cipők ugyanígy. Volt fehérneműje, pizsamája, sportruhája meg a többi… ismét csak típus szerint csoportosítva. Egy kis fiók az ékszereknek… egyediek, művésziek, bizsuk. Minden rendezett, Dallas, nem úgy tűnik, mintha valaki feltúrta volna őket.

– Nem, sem itt, sem máshol.

– Nem értem.

Én sem, gondolta Eve, de azért Peabody felé fordult.

– Hallgatlak.

– Oké, szóval, ha körülnézünk a lakásban… az emeleti műteremben, a lenti lakrészben… minden tiszta és rendezett. A falakon lógó festményektől eltekintve az áldozat minimalista volt, és egyértelműen szerette, ha minden tiszta és a helyén van.

– Egyetértek.

– Nincsenek szétdobált pólók, elöl hagyott cipők, hogy majd később tegye el őket.

– Nincsenek mosatlan edények… csak az a két pohár – tette hozzá Eve. – Az ágytakaró összehajtva az ágy végében lévő ládán, de az ágynemű gyűrött és félig fel van hajtva. Nem alvási üzemmód. Szex üzemmód.

– Azt még talán megértem, hogy így hagyta az ágyat… meg fogja igazítani, mielőtt lefekszik aludni. Már ez is elég nagy engedmény, látva az egyébként precíz életmódját, de a poharakra nem találok magyarázatot.

– A konyhai AutoSéfet tegnap tizennyolc-tízkor használta utoljára. Egy adag csirkét készített rizzsel és kelbimbóval. A mosatlan edények a mosogatógépben vannak tisztán, a nyolc-húszas reggeli és a tizenhárom-harmincötös ebéd után maradt mosatlannal együtt. A mosogatógépet tizennyolc-huszonnyolckor indította be.

– Akkor lehet, hogy nem volt kedve kipakolni a két pohár miatt, de akkor sem értem, hogy hagyhatta őket így ott.

– Nem illik bele a mintázatába – értett egyet Eve.

– Valakivel borozik és szexel, és minden jel arra utal, hogy kölcsönös beleegyezéssel. Ám valamikor veszekedni kezdenek. Elég komolyan összevesznek ahhoz, hogy az áldozat felkeljen, felkapja a munkaruháját és a szokásától eltérően ne kezdjen el rendet csinálni. Mintha azt mondta volna: „Elegem van ebből. Végeztünk. Öltözz fel és tűnj el. Dolgozni akarok.”

– Ezt a gondolatmenetet folytatva, a kirúgott szerető nem akar véget vetni a dolognak, nem akar elmenni. És azzal tesz pontot a veszekedésre, hogy betöri az áldozat fejét egy pöröllyel.

– Hirtelen felindulásból elkövetett emberölés – foglalta össze Peabody. – „Majd én megmutatom neked, hogy ki végez kivel, te kurva!”

– Elég valószínű. A halottszállítók és a takarítók már úton vannak. Jelöljük meg az ágyneműt a labornak, és nézzük meg a bejárati ajtót. A takarítók majd elviszik a poharakat meg a többit.

– DNS-t biztos fognak találni – jósolta Peabody –, de ha az ujjlenyomat nincs a rendszerben…

– Arra még kisebb az esély, hogy az ismeretlen szerető DNS-e benne legyen – fejezte be a mondatot Eve, miközben kinyitotta a bejárati ajtót és leguggolt. Feltette a mikroszemüvegét és szemügyre vette a zárat és a kártyaolvasót.

– Olcsó szar – morogta –, de nem látok arra utaló nyomot, hogy megpiszkálták. Nézze meg az ENyÜ is… derítsék ki, ha tudják, hogy hányszor használták tegnap. A lenti főkaput is ellenőrizzék. A lehetőségek: Az egyik szerető kiviharzik. „Baszd meg, Ariel!” A nő fent van, hangosan szól a zene, dolgozik. Bejön a másik szerető. Nehéz elképzelni, hogy valaki, akinek nincsenek szexjátékai, de még óvszere sem, két szeretőt tartson, de előfordulhat. A második szerető meglátja az ágyat és a borospoharakat. A kurva! Felmegy és leüti. „Többet nem fogsz megcsalni!”

– Az, hogy rendben tartotta a lakását, még nem jelenti azt, hogy monogám volt. Mindazonáltal sajnálnám, ha kiderülne, hogy csalta a partnereit, mert tetszenek a munkái – sóhajtott fel Peabody.

Közeledő lépteket hallottak, és Eve visszatette a mikroszemüveget a készletbe.

– Ezek a halottszállítók vagy a takarítók lesznek. Igazítsuk el őket, aztán menjünk le a szomszédhoz. Hátha tudja, kivel gyűrte össze a lepedőt az áldozat.